Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bácsalmási Színes 5

wp_20150319_008.jpg

Felső-Bácska 1992. február 12. Eladó az egész Világ! Bácsalmáson a ktsz-ben végkiárusítást tartanak a szövetkezet által gyártott termékekből, miután a dolgozókat elbocsátották. Igaz, az elnököt is. Az új tulajdonosról szóló hírekben, egy nagynevű céget is emlegetnek.

A Bácsalmási Állami Gazdaságban úgy tűnik, bíznak a jövőben. A helyi Szakmunkásképzőben egy tanműhely kivitelezését segítik elő.

Az Ügyvédi Munkaközösség épülete is eladásra kerül. Ezt az indokolja, hogy a jogászok ezt követően, szinte kivétel nélkül magánpraxist folytatnak. Vevő eddig még nem akadt.

A Bácsalmási Állami Gazdaság építőrészlegéről egyre többet lehet hallani, mint külső beruházások kivitelezőiről. Előbb a Khany-művek, majd a csikériai sportcsarnok építési munkáinál, s legutóbb a Kék Írisz Patika felújítási munkáinál végeztek gyors, szakszerű munkát.

A tőkés vállalkozók, ma még nem özönlötték el Bácsalmást. Az a gyakoribb, hogy a helyi szakemberek kerekednek fel szerencsét próbálni, többnyire Németországba. A napokban egy ilyen személy látogatott haza, a kényszerű fagyszabadságra és meséli: – Itthon megkapom a tízezer forintomat tisztán, a kinti munkámért pedig havi hatvan ezret. Ez utóbbit persze márkában!

Nehogy azt hidd, hogy ott nagyobb a munkatempó. Az viszont igaz, nem napra, de óráról órára meg van az elvégzendő munka határozva. De, ehhez az is hozzátartozik, hogy anyag vagy bármi más dolgok hiánya, nem hátráltatja a munkát. – Summázza mondanivalóját röviden, Zsiga, aki egykor maga is az Állami Gazdaságban dolgozott. Ezek után már csak egy költői kérdés: az évi 116 ezer 500 forint bruttójövedelem, két műszakban, mire elég, ha esetenként a 210 ezer forint is kevésnek bizonyul?

Gáz Az elmúlt hetekben negyven lakásból kapcsolták ki a gázellátást, a mérőóra fogyasztó általi üzemen kívül helyezés, vagy a gázszolgáltatás ellenértékének elmaradt megfizetése miatt.

A Bajai Sütőipari Vállalat bácsalmási üzemének irányításában változás várható. Ez nem azzal függ össze, hogy a településen hamarosan egy új maszek pékség fog nyílni.

A Bambino cukrászda vezetésében változás történt, egyben vállalkozó csere is történt. Hasonlóan a strand területén található KIOSZK-ban is. Itt azonban a cégér is megváltozott: az új név, Kerthelyiség. Az üzlet bővítését is tervezik.

Nagypresszó Miután az ÁFÉSZ lemondott bérlői jogáról, a Művelődési Központ mellett található presszó üzemelésére pályázatot írtak ki és a belső felújítási munkálatokat már elkezdték. Az elnevezésről még nem lehet tudni semmit, de a pályázatok között több, nagyszabású elképzelés is található, a presszó profilját illetően.

Felső-Bácska 1992. február 12. char–lie

 

A mappában található képek előnézete Bácsalmás - Szent János utca - Kelet 2012.