Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1989. A DAFUSZ hőskora

1989.06.22

Sportparódia 

1989. A DAFUSZ HŐSKORA

Hír: Megalakult a Demokratikus Amatőr Futball Szövetség Bácsalmáson

Az országban zajló változások hatására gomba módra szaporodnak az el­múló rendszerrel ellenzéki viszonyban lévő pártok, szervezetek. Így a meg­újulás, a változások szele a sportot sem hagyta érintetlenül. Most egy olyan szövetséget mutatok be, ami az MLSZ-szel próbált meg konkurálni az egyetemes magyar labdarúgás felvirágoztatása érdekében. A szövetség rövid, de már eddig is mozgalmas életéről Foci Ferenc a szövetség „mindenese" számolt be a jelenlévő sajtó képviselőinek (az is Ő volt).

- Mi ösztönözte a DAFUSZ megalapítására, - tette fel az első kérdést ön­magának Foci Ferenc.

- A DAFUSZ létrehozásához az utolsó lökést az adta, hogy az MLSZ írásban kérte a Nemzetközi Szövetséget, hogy az amatőr (tudású) magyar labdarúgókat nyilvánítsa profijátékossá. Az MLSZ eddig is elkövetett már a labdarúgásért mindent (sok jót és sok rosszat), de ez az ötletük (talán az utol­só) tényleg sokkal eredményesebb munkát tesz lehetővé számukra. Képzel­jék el, a profilabdarúgókat akár két évre is eltilthatják a játéktól - ha akarják - szemben az amatőrrel, akit csak 1 évre, ha nem teljesíti az MLSZ hazahívó kérését. A hírek szerint azonban a kérés hátterében az áll, hogy olyan infor­mációk jutottak be a labdarúgó szövetségbe a profi labdarúgásról, hogy az sokkal jobb, mint az amatőr, a magyar! Amely már a nagyon amatőr (Málta, Ciprus, stb.) labdarúgást űző országok focijával összehasonlítva is csak nagy jóindulattal nevezhető velük egyszintűnek. Ezért az MLSZ munkáját, a már említett szándékukat elítélem! Ugyanis attól még nem lesz jobb a ma­gyar labdarúgás, hogy a bajnokságban profinak mondott focisták játszanak. Attól sem persze, hogy az MLSZ önálló gazdálkodást folytatva az ország legjobb devizatermelő ágazata. A mai időkben azonban ez sem nagy „kunszt", mert a mai labdarúgósportba nem több pénz befektetése kell, hogy a csapatok megtanuljanak játszani, hanem előbb meg kell tanulni ma­gas szinten űzni ezt a játékot, hogy ismét vonzza a pénzt (a nézőt) labdarú­gásunk.

- Akkor mi a teendő? - kérdezi Foci Feri, majd készségesen válaszol.

- A labdarúgásnak színvonalának emelése érdekében először is szakmai útmutatást kell adni, használható programot kell kialakítani a játékosok, a csapatok képzésére. Mert azt ugye nem lehet komolyan venni, amikor éljáté­kosainkat a játékengedélyek megszerzése érdekében kiterelték a lóverseny­pályára, mintegy eldönteni ki, milyen jó labdarúgó.

- Végül is mikor alakult meg a DAFUSZ és e név mit takar?

   - A Demokratikus Amatőr Futball Szövetséget 1989. február 30-án alapítot­tam meg. Hogy miért e név alatt? Alapvető szempontnak tartottam, hogy a szövetségem tevékenységét a név hűen tükrözze. A „demokratikus", az „amatőr" és a „szövetség" kifejezéseket talán nem kell magyaráznom, de a két szóból, úgy, mint „fut" – és úgy, mint „bal" szóból összetettet „futball"-t talán igen. Így „fut", mint pók a falon, a „bal" szó a bal lábra utal, míg a két „ll" a két bal lábra utal. Tehát megalakítottam az én Demokratikus Amatőr Futball Szövetségemet, kidolgoztam programunkat, megválasztottam a vezetőségét a magyar labdarúgás felvirágoztatásáért.

- Ha ezekről egy kicsit részletesebben halhatnánk - biztatja önmagát Feri.

- A szövetségem vezetősége demokratikus úton lett (volna) megválaszt­va. Az alulról jövő kezdeményezést azonban még csak szűk körben ismerik, így kevesen csatlakoztak még a DAFUSZ-hoz, de addig is a kis létszámú tagságból megalakítottam az elnökséget. Az elnök én vagyok. Meg a szóvivő is. Ennek az az előnye is meglesz, hogy ugyan azt fogom mondani szóvivő­ként is, mint amit elnökként fogok tenni, nyilatkozni. A DAFUSZ létszá­ma nem nagy, de igen lelkes. Így a létszámból egyelőre csak az Elnök és Szóvivő posztját tudtam betölteni, de munkámat az egyenlőség biztosítása vezérli, hogy úgy mondjam, jelszavunk: Egyenlő feltételeket a focipályákon - is.

- Miben különbözik a DAFUSZ mondjuk az MLSZ-től, milyen változá­sokat akarnak bevezetni?

- Az egyenlő feltételek biztosítását, úgy, mint amit már más sportágak­ban magas szinten megvalósítottak, például a birkózás, az ökölvívás vagy a súlyemelés területén. Nem. Nem a doppingra gondolok. Attól, hogy dop­pingszert adnánk az „aranylábúaknak” még nem tanulnának meg focizni. Az egyenlő feltételek említésénél a súlycsoportokra gondolok elsősorban. E súlycsoport a fociban a 4-2-4-es játékszisztéma visszaállítása lesz. Nagyon tetszik a vízilabdasportban az egyenlő feltétel biztosítása: itt az egyes csapatok­ban csak olyan játékosok játszhatnak, akiknek egyformán nyakig ér a víz. Visszatérve a labdarúgópályákon alkalmazásra kerülő változásokra: a 4-2-­4-ben látom az egyenlő feltételek, az egyenlő esélyek megvalósulását. Ebben a rendszerben valósul meg száz százalékban elképzelésünk lénye­ge: négy csatár rohamoz négy védővel szemben, illetve négy védő próbálja útját állni a négy támadónak. A csatár csatár, a védő védő marad, és nem akarunk majd egy játékosról három bőrt lenyúzni, hogy az ellenfél csa­tárát szerelve, saját indítását beadva, gólt szerezzen magasra felugorva, fej­jel.

Szakítani akarunk a 3-2-5-ös szisztémával, ahol öt csatár kergeti őrület­be a három hátvédet, nem hagyva egy csepp kis esélyt sem a támadás hárítására.

A ma divatos 4-4-2-es taktikai felállást is száműzni akarjuk a pályákról, bár ezt elemeire bontva úgy, mint „4", „4", „2", láthatjuk a 4-2-4 elemeit tar­talmazza, de egészen másként és antidemokratikusan. Nevezetesen két csatár próbálja felvenni a küzdelmet négy (esetenként nyolc) hátvéddel szem­ben, még akkor is esélytelenül, ha a két szélső hátvéd, a négy középpályás mögül hat mérkőzésen, összesen nyolcszor fel is tud futni a támadásszervezéshez, befejezéshez. Nincs olyan jó még, - már - a magyar labdarúgás, hogy két csatár elég le­gyen. Bár abból a régi ötből kettő is elég lenne. A védőjáték sem az igazi. A régi három helyett, ma már egy nemzetközi mérkőzésen abból is négy (nyolc) kell, hogy csapataink állják a sarat - egy ideig!

A Magyarország - Írország válogatott mérkőzésen bemutatott taktikai vari­áció miatt, - amelyet a TV által az egész országban láthattak - annak orszá­gos bemutatása miatt, tiltakozásunkat a Magyar Televízió Elnökségéhez le­vélben eljuttattuk, azért mert labdarúgó-mérkőzés gyanánt paródiának is gyenge produkcióval próbálták megtéveszteni a nézőket. De mi is történt ezen a mérkőzésen? A közmondás szerint, minden út Rómába vezet. Ez nem. Ez a variáció nem vezet sehová. A bemutatott taktikai variáció a kö­vetkező volt: a középcsatárt hátra vonták a védők vonalába, amely szerint így festett az egyenlőség, az egyenlő teherviselés, valamint a támadójáték a pályán, a hazain. Amíg öt játékos támad, lót-fut, küzd a mindenre elszánt Írek térfelén, addig a másik öt (négy hátvéd és a góllövő csatár) a saját térfe­lén, a kapu előtt egyérintőst játszik senkitől sem zavartatva. Habár ezt he­lyesbítenem kell, mert az erős szél és a még erősebb füttykoncert biztosan zavarta őket, talán még meg is sértődtek ez utóbbiért, mert nem értették, miért7

- A taktikai képzés mellett milyen további változtatásokat terveztek, illet­ve valósítanak meg?

- A már említettek mellett további pozitív változásokat eredményezhet­nek a következők is: 1.) A játék tisztasága érdekében a kosárlabda mintájára, ahol nem állítanak gyű­rűst a gyűrű fölé, - mi sem akarunk gyűrűst, akarom mondani kapust, állítani a ka­pu elé. Így egy válogatott kapus sem tudná befolyásolni a mérkőzések végeredmé­nyét „véletlenül" bevédett gólokkal. 2.) Az említett újítás következtében sikerélményhez jutnának a mi labdarúgóink is, így már a magyar csatárok is betalálhatnának a kapuba, - mérkőzésenként akár hatszor is. 3.) A labdarúgócsapatok és játékosok száma a sok gól elérésének lehetőségén és örömén felbuzdulva - a csökkenő tendencia után, - újra emelkedne és több két bal­lábas focistából lehetne kiválogatni a már csak ötven százalékban két ballábasokat. 4.) A mi módszereinkkel nem lesz többé döntetlen eredmény, így a döntetlen ered­ménynél alkalmazott tizenegyes rúgásokra sem lesz szükség, mert nem igaz, hogy minden csapat, minden mérkőzésen betalál hatszor a kapuba. Az eddigi gyakorlati felmérések is bizonyítják, hogy már-már minden helyzetből betalálnak csatáraink a kapuba, ugyanakkor az „ajtó-ablak nyitva" helyzeteket gyakran elpuskázzák. 5.) Talán mondanom sem kell, hogy a győztes mindig két pontot kapna.

- Az eddig elmondottak is bizonyítják milyen komolyan gondolják az egyetemes magyar labdarúgás reformját, mi van még?

- Szövetségünk labdarúgócsapatai mind 4-2-4-es taktikai formációban játszik majd. Ennek gyakorlati haszna majd az átigazolási időszakban is je­lentkezik oly módon, hogy a „nagy csapatok" alulról történő építkezése után nem kallódna el sok tehetséges játékos csak azért mert nem értik a „nagy mágusok" számkombinációit. Egy stílusban játszanak majd a csapatok, egy rendszert oktatunk a játéko­soknak, de azt nagyon jól. A már említett átigazolások során, vagy egy-egy majdani válogatott mérkőzés során nem kell majd egy merőben más, új fel fogás szerint játszani, mint addig. A világszínvonalon elsajátított 4-2-4-es taktikai képzésnek meglesz az a további előnye is, hogy nem nekünk kell majd az ellenfelekhez, azok stílu­sához alkalmazkodnunk. Az elmúlt években számtalanszor bebizonyoso­dott már, amikor mi próbáltunk az adott ellenfelekhez alkalmazkodni, rend­re kudarc érte csapatainkat. Hát, nem! Ezután alkalmazkodjanak ők, hoz­zánk.

- Az elképzelések mind jók és szépek, de azért ezek megvalósításához egyedül kevésnek tűnik már, ha csak azt nézem, hogy egy focicsapat 11 já­tékosból áll.

- Az általam kitalált szisztémához, annak megvalósításához - amit elő­ször megyei szinten szeretnék kipróbálni, - egy szaktanácsadót és két edzőt szerződtettem a létrehozott, céljainknak megfelelő játékosok mellé, akik külön úton, de a végeredményt tekintve a 4-2-4-es taktikai variációt próbál­ják tartalommal megtölteni. Szaktanácsadó Bleszák Sándor (Harta), az „A" csapat edzője, Vajda Zoltán (Kecel), a „B" csapat edzője Molnár József (Bá­csalmás) lett. A szakvezetők a Bács-Kiskun megyei bajnokságban szereplő játékosokkal kezdték meg a közös munkát, azzal a nem titkolt céllal, hogy játékrendszerünket elsajátítva, terjesszék a megyei bajnokságban szereplő többi csapatoknál is, bár tisztában vagyok vele, ez nem terjed majd olyan egyszerűen és gyorsan, mint az influenza. Az eltelt rövid idő alatt számtalan közös foglalkozáson, edzőmérkőzésen vettek részt a csapataink. Az igazi megmérettetés azonban 1989. április elsején nem jött létre, mivel a Magyar „A” és „B" válogatott az utolsó pillanatban lemondta a gyakorló mérkőzé­seket, arra hivatkozva, nehogy megzavarja a Málta ellen készülő nagy válo­gatott játékosok fejét az esetleges vereség, amit tőlünk elszenvedtek volna. Pedig a Bácsalmáson lebonyolításra kerülő mérkőzéseket a helyi sportveze­tés is nagyon várta, hogy bizonyítsa a szurkolóknak: nem a Bácsalmás fo­cicsapata a legrosszabb az országban, hanem a válogatott, a nagy! A váloga­tott szakvezetőinek döntését igazolja az a tény, hogy a Málta elleni VB-se­lejtezőn „sikeresen" szerepeltek - szereztek egy pontot.

Hanem a szakmai részről a DAFUSZ programjának megvalósításáról be­széljenek a szakvezetők. Annyit azonban még el kell mondanom: a 4-2-4-es szisztémán belül a letámadásos játék, ezen belül a támadás, védekezés össz­hangjának kialakítása a gyakorlások célja. Az edzők ehhez négy szabad ke­zet és 66 egyelőre mozgásban még korlátozott lábat kaptak. Erről az április elsejei mérkőzéssel kapcsolatban meg kell még jegyeznem: sajnos a mérkőzést hirdető plakátokra felkerült szöveget, „mérkőzés zárt kapuk között" félreértették, így egy deka néző sem láthatta derék fo­cistáinkat. Pedig ez a felírás csak arra vonatkozott, hogy ezen a mérkőzé­sen, ellentétben, a programunkban leírtakkal, még kapust is szerepeltettünk a csapatban.

- Az „A" csapat felkészülése, a taktikai variációk begyakorlása nagysze­rűen sikerült, kialakult a legjobbnak ítélt kezdő 11 is, amely így fest: Rockensetein (Hajós) - Rácz (Hajós), Török (Mélykút), Tóth (KTK), Tóth (KTK) - Török (Csengőd), Tóth JSE) - Oláh (Helvécia), Rácz (Izsák), Török (JSE), Tóth (KTK). Tartalékok: Németh (Csengőd), Németh (KAC), Mohácsi (Hajós), Retkes (KTK), Hegedűs (Harta), Aradi (Fajsz). Egyetlen gondunkat Aradi személye jelenti, akinek játékához, mivel ille­gálisan van hazánkban, egyesülete nem járult hozzá a csapatban való sze­repléshez, de azért ő is velünk készült. A csapatom, a letámadásos játékon be­lül is két variációt tud alkalmazni, attól függően kik alkotják a csapatot. Itt vannak a sorok tengelyében a Törökék, a letámadás mellett ahhoz is értenek, hogyan kell a megszerzett labdát az ellenfél térfelén tartani huza­mosabb ideig, és ahogy osztogatnak, az bámulatos - egyszerre háromfelé. A Németék bevetése attól is függ, hol, milyen időben és ellenféllel játszunk. Ők inkább a támadásban jeleskednek, védekezésben már gyengébbek, de a támadó játékuk az csodálatos, a letámadást pedig egyedül állóan csinálják. De ezt ne úgy képzeljék el, hogy zutty és akkor letámadnak! Nem. Előbb elaltatják az ellenfél védelmét, majd gyors, meglepetésszerű támadásveze­tés végén szerzik találataikat. Velük erőnléti problémák vannak, nem bírják a túl kemény, fagyos, vagy a túl mély, sáros talajt. Retkes válogatottságát nagy munkabírása igazolja, de hogy még sincs a kezdőcsapatban, az azért van, mert a munkával szemben nagy az ellenálló képessége. Hegedűs és Mo­hácsi speciális feladatok ellátására kerülhet a csapatba. Előbbi akkor, ha az ellenfél gyors csatárának kell elhúzni a nótáját. Mert bizonyított tény szak­mai körökben, hogy egy lábon sokkal nehezebb futni, mint kettőn. Mohácsi pedig csak akkor kerül csapatba, ha valami még sem úgy sikerül ahogy el­terveztük és valami nagy vész van kialakulóban. Ennyit a csapatról, amely­nek összeállítása kapcsán senki sem vádolhat elfogultsággal, hiszen csap­atomból csak egy játékost (Oláh) állítottam be a kezdőcsapatba, egyelőre - fejezi be mondókáját az „A" csapat edzője, Vajda Zoltán.

Molnár József a „B" csapat edzője készségesen adja meg csapatának összeállítását: Szabó (Harta), Farkas (H. Radnóti), Farkas (Izsák), Papp (Har­ta), Fekete (KTK), Hangya (H. Radnóti), Rendes (Hajós), Juhász (Mélykút), Torma (Hajós), Gulyás (Bácsalmás), Kecskés (Tiszakécske). Tartalékok: Sörös (Helvécia), Pálinkás (Tiszakécske), Lantos (Csengőd), Szerencsés (Csengőd), Szentgyörgyi (Csengőd).

- A csapat kialakításánál sok szempontot vettem figyelembe - kezdi a vá­logatás indoklását a Tanár úr - de nem lennék pedagógus, ha a válogatott­ságot nem tartanám a nevelés eszközének, hogy a rossz útra tévedt futballistákat ne lehessen „hasznosítani" bizonyos célfeladatok megoldására, te­szem azt egy-egy győzelem kivívása érdekében. Az előbbiek figyelembevé­telével talán érthető lesz válogatásom elve. Az első problémát a csapat kialakítása okozta. Ugyanis a taktikai repertoár megkívánja, hogy úgy mondjam, egy csapat több hangszeren is tudjon ját­szani, aminek alapja lett volna Lantos és Hegedűs csapatba állítása, de utóbbit az „A" csapat edzője egy favágó szerepre elválogatta előlem. Per­sze, így utólag megítélve jó dolog is lett belőle, mert az óta a csapat tagjai egyhúron pendülnek, és én is egy malomban őrölök a játékosokkal. További gondot már csak a csatárok és védők személye okozta, amiért az óta is sok kritikát kapok, némiképpen igazságtalanul. Arról van szó, hogy amikor a vé­dők sorából a Farkasok támadásba lendülnek, a csatárok közül Juhász, Gu­lyás, és Kecskés azonnal védelembe vonul, holott ez pont így igazságos, a DAFUSZ programjának is megfelelő. A kapuban Szabó áll, bár igaz, a kifu­tásait rendre elszabja, de még ő az, aki a legkevésbé. A középpályán találha­tó játékosok küzdőképessége, szorgalma, magatartása dicsérhető. Ők Han­gya és Rendes. Alaptétel, hogy egy „rossz fiúnak" minimum lenni kell egy csapatban. Ő, Fekete Péter, akire viszont felnéznek társai. Papp csapatba ál­lítását egyszerű, de eredményes védőjátéka indokolja. Legutóbb is, amikor az ellenfél gólerős jobbszélsője a 16-osunk közelébe ért, egyszerűen lelocsol­ta szentelt vízzel és miközben a szélső térdre ereszkedett és elkezdett imád­kozni, ő egy térölelő átadással indította a gyors, erőteljes Tormát, akitől szintén rettegnek az ellenfelek, mert könnybe lábad a szemük és mire kitisz­tul a látásuk, már rég a kapujukban táncol a labda. A csapat sikereiben ma­ximálisan bízom, de azért a „kócosabb" mérkőzéseken Hangya és Rendes helyett Sörös és Pálinkás kezd, mert fő az eredményesség. Az utolsó nagy dobás Szerencsés becserélése lehet még, aki az utolsó percekre beállva mindig talál 1-2 gólt. Az egyetlen eddig megoldatlan problémát ez a fejjá­tékban utól érthetetlen professzori tudású Szentgyörgyi okozza. Nem me­rem pályára küldeni, mert úgy néz ki, mintha a többiek analfabéták lenné­nek, de ez a kisebbik baj, de gondolkodik is, persze még ez sem lenne baj, de a jó gondolatait – képzeljék, csak jó gondolatai vannak - azonnal papírra is veti, és így már többet jegyzetel, mint egy játékvezető egy „bonyolultabb” mérkőzésen, pedig az sem kevés.

- Hát így készülünk mi a szövetségünkben - veszi át a szót ismét Foci Feri. - a magyar labdarúgás megreformálásáért tettekkel és nem szóval és admi­nisztratív eszközökkel, mert az MLSZ-ben csak mondják, hogy reform lesz, de mikor, azt nem.

Azért az MLSZ-ben is dolgoznak...

A DAFUSZ megalakulását követően a Foci Ferivel készített riport után azért az MLSZ háza táján is megmozdult valami. Először is a nemzeti baj­nokságokban eltörölték a döntetlen eredmények utáni 11-es rúgásokat, így a döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kapott, míg a győztes, hármat könyvelhetett el. Az általuk járt úton sikerült elérni, hogy a legutóbbi VB, EB, de még az Olimpiai selejtezőket sem tudták eredményesen teljesíteni. Bár az állandó vereség is egy bizonyos eredményt jelent. A válogatott háza táján, még a DAFUSZ-on is túllicitálva, a taktikai tárházba bevezették a két szövetségi kapitányos felállást is, de mind hiába. Egy valami azonban az óta sem változott: a klub, illetve válogatott csapata­ink rossz, csapnivalóan gyenge játéka. A közönség meg egyre fogy. Igaz, a csapatok öltözködésével semmi gond, bár a ruha, amit kapnak, egyre nagyobb és nagyobb...

 

A mappában található képek előnézete Bácsalmás - Szent János utca - Kelet 2012.