Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Prókay Miklós: A Tisza tündére (2)

dscn2467-tsz-1938...-baranyfelho.jpg

A Tisza tündére

Írta: Prókay Miklós

II.

(Az I fejezet itt) Marci a kipányvázott lova mellé heveredett. De nem sokáig bírta. Szomjasan égő, ábrándozó tekintetével az elsötétlő Tisza-parti füzes erdő felé meredt. Végre nagy szorongások közben oda sompolygott István bácsi mellé. Ő, a puszta meseköltője, mintha megértette volna a bojtárt, egyedül ő nem tartotta hibbantnak. Mindig különös jóakarattal volt a fiú iránt s ez bátorította fel most Marcit, hogy odamenjen hozzá. Látszólag közömbösen érdeklődő, de mégis izgatottságtól remegő hangon kérdezte.

Mongya Pista bácsi, osztán merre lakik az a tündér jány?...

Ott a taskonyi kanyarulatnál. Szemben a nagy örvinnyel.

Miről tudni meg, hogy ott van?

Ha akkor megy az ember, mikor a Sántajány legfinyesebben ragyog, akkor még meglehet fogni a parton is, de ha azután, már csak a vízben.

– Osztán hun?...

 – Hát ott az örvinyben.

– Kiláccik a vízbül?

– Niha-niha felveti a haját a víz, osztán megint lekapja. Olyankor kell bemenni, osztán megfogni.

– Ott kell megfogni az örvínyben?... – kérdezte megborzongva.

– Ott hát. Ippen azirt kell neki a bátor leginy. Mert csakis azoknak engedi megfogni magát.

– Hát aztán, ha megfogja valaki?

– Annak hoz a Tisza fenekirül egy gyönyörű szíp, fekete táltos-paripát, színarany nyereggel, kantárral, meg kötőfékkel. Meg azután elhozza az Ete-ménesből a száz legszebb. hófehír harmadfű csikót. Osztán mindezeken felül még kerek egy esztendeig hüsiges szeretője lesz az illetőnek. No, de ereggy mán őrködni, én meg hadd aluggyak.

Marci visszakotródott a lova mellé.

III.

Álmodó, nagy csend borult a babonás-bűbájos, harmatos pusztára. Még talán soha sem volt ilyen csodás nyári ékszaka. Valahol messze, Abád irányában lápi lidérc fénye imbolygott kísértetiesen a sötétbe vesző láthatár felett.

Fut a ménes!... – súgta Marci alig hallhatóan a pásztorok felé.

De nem mozdult senki. Tehát mindenki alszik – gondolta magában – mert a pásztoremberek kifinomult hallásával feltétlenül meghallották volna még ezt a leheletnyi suttogást is. ha ébren aludnának.

Marci gyorsan eloldotta a pányvát. Felpattant a lovára és elvágtatott a távolban sötétlő Tisza-parti füzes erdőhöz.

Mikor odaért , leugrott a nyeregből, megkötötte lovát egy fához és leszaladt a víz széléhez… A Tisza sötéten hömpölygött medrében, mint valami óriási őskígyó. Felnézett az égre. Elkésett. A Sántajány már nem fehér fénnyel ragyogott, hanem sárgával. Most már tehát majd csak a vízben foghatja meg, mert már benne van. A Tisza közepén ott morajlott, zúgott félelmetesen a hatalmas örvény. Marci iszonyattal, megborzongva lépett egyet hátra. Leült és várt izgatottan.

Búsan krúgatva szállt el a feje felett egy csapat daru. Hallani lehetett még a szárnyuk suhogását is, olyan alacsonyan húztak. A fűzfalombok között pedig megszólalt egy fülemüle és gyönyörű nótázásba kezdett. Ő vitte az első hangot a tücskök, meg a békák zsongító hangversenyében. Marci méla elmerengéssel hallgatta ezt a gyönyörű hangversenyt. De a fülemüle nemsokára elrepült messze s még nagyobb csend lett. Csak az örvény mormogott zavaros kavargással, lélekfagyasztó félelmességgel.

Most egy nagy hal belekerült az örvénybe. Hatalmas uszonyai egy röpke pillanatig szétterültek a forrongó vízen, majd eltűnt újra.

Ott… Ott… ott van… – dadogta Marci szónémító izgalommal.

Belevágta magát a vízbe. Minden izmát megfeszítve, emberfeletti erővel küzdött befelé a Tisza közepébe. A víz tajtékzott csapásaitól. Az örvény vadul harsogott, szédítően forrongott előtte.

Végre odaért!...

És az örvény bőgve, bömbölve rántotta magához, mint egy szalmaszálat. A hatalmas tölcsér egy pillanatra összecsapódott felette, nagyot mordult ls nagytömegű vize szétfröccsent. Azután amint lenyelte áldozatát éhes, feneketlen torka, megint megnyílt és tovább forrongott zavaros kavargással.

És másnap a villogói karám pásztorai hiába keresték Marcit, s amikor a fához kötözött hátaslovát megtalálták a Tiszánál, hiába kiabálták, hogy:

Hahhó! Hallihó! Marci!

Az együgyű, ábrándkergető kis csikós bojtár nem felelt többé a hívásra, csak a túlsó parti füzes erdők zengték vissza búsan, szomorúan, hogy:

Hahhó… Hallihó… Marci…

Vége

 

A mappában található képek előnézete Bácsalmás 2012. Sóstó 1.2