Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Erdei Ferenc Futóhomok A Duna-Tiszaköz.Földje és Népe (2).

1930.05.27

wp_20150526_019.jpg

A NÉP 1.2 "Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog vármegyék 2,500.000 holdnyi területén közel 1,200.000 ember él. A terület tájegységein az alábbi arányban oszlik meg a népesség:

Városban él 300.000 ember. E városok közül Baja, Vác, Szentendre, Aszód nyugateurópai értelemben vett kisvárosok, Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza és Kalocsa pedig mezővárosok.

Külterületen lakik 370.000 lélek, akik közül »városias külterületen« él a budavidéki 10.000 lakos legnagyobb része; Pestvidéken külterületi 110.000 lélek (jobbára majorok lakossága); a mezővárosoknak és a Kiskunságnak együttesen 225.000 a külterületi lakosa, akik nagyrészt tanyalakók; a Dunamellék 24.000 kinnélő népessége leginkább majorokban és szállásokban lakik.

Az egész népességnek a kisebbik fele (500.000) lakik csak kisebb-nagyobb falvakban.

Ahány települési forma, annyi társadalmi kérdés. A Duna-Tiszaköz magában foglalván csak­nem az összes honi települési formákat, rendkívül alkalmas területe a települési egységek gazdasági, társadalmi földerítésének, sőt felfedezésének. Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös a magyar mezővárosok legjellemzőbb és legérettebb képviselői, külterületeik a tanyák és »tanya községek« minden fajtáját kitűnően példázzák; a Dunamellék az ősi kis falvak hazája s ugyanitt vannak az ú. n. szállások, amelyek különböznek minden más magyar telepformától; a Kiskunság és a Bácska az óriásfalvaké; Pestvidék a majorok és uradalmi falvak hazája; Budavidéken kertvárosok és külső lakótelepek vannak, Vác, Baja, Szentendre és Aszód pedig nyugati értelmű kisvárosok.

Az egyes tájak alapvető különbsége feltűnően kiütközik a népmozgalom jelenségeiben.

Legmagasabb természetes szaporulata van a most belterjesülő s aránylag fiatal településű Kiskunságnak (14‰); utána következik Pestvidék (12‰), amelynek Budapest közelsége nyujt fejlődési lehetőséget; egyforma szaporaságú Budavidék és a Bácska, mindkét helyen a gyarapodó németek feltűnően magas arányszáma hozza ki a viszonylag magas 11‰-et; a Három Város 8‰-nyi szaporulata már polgárosodó és születéskorlátozó paraszttársadalomra utal; a Dunamellék megfáradt dunántúlias jellegű paraszttársadalom (6‰-es természetes szaporulat), egyes falvai állandóan fogyatkoznak s szaporodási többletet csak a közbenlevő német falvak biztosítanak e résznek (Hartán pl. 22‰).

Az elvándorlási arány még közvetlenebbül utal a társadalom fejlődési irányára.

Pestvidéknek nincs vándorlási különbözete. Jelentékeny számban költözik ugyan területéről Budapestre a lakosság, a távolabbi vidékekről Budapestre törekvő népáramlás viszont a fővárost környező falvakban folyik szét. Budavidék bevándorlási többlettel dicsekedhet (6‰), és pedig főkép a kertszerű telepekre való kiköltözés révén. Rajta kívül csak a Bácska mutat föl bevándorlást, amire magyarázatot adnak a csikériai és kelebiai parcellázások, a rohamosan belterjesülő termelés s a viszonylag csekély népsűrűség. A Három Városnak nagy a vándor­lási vesztesége (- 5‰), és pedig társadalmuk rohamos polgárosodása és az ebből következő Budapestre való áramlás folytán. A Kiskunságból és a Dunamellékről is egyformán - 5‰ az elvándorlás, de ez az egyforma szám gyökerében eltérő okok folyománya: a Dunamellék fáradtan és kényelmesen polgárosodó parasztsága jórészt Budapestre özönlik altisztnek és egyéb alkalmazottnak, a soványföldű Kiskunság energikus népe pedig a Bácska felé terjesz­kedik cselédnek, feleskertésznek, s lassan birtokos gazda lesz az új helyén.

A Duna-Tiszaköz nemcsak a népvándorlás idejében volt a népek országútja, hanem a legutóbbi betelepülés idején is. A török hódoltságot csak a Dunamellék, Pestvidék északi része és néhány mezőváros vészelte át, de ezek is csak részben őrizhették meg törökelőtti népállományukat. Legkevesebb volt a vesztesége a Duna-ágak közt meghúzódó falvaknak: Solt, Taksony, Pataj, Uszód, Fajsz, Szeremle, Csátalja népessége nagyjából ma is az Árpád-korban letelepülők utóda. Ki- és beáramlás történt itt is, pusztítás is elegendő, mindamellett megvan a folytonosság a nemzedékek egymásrakövetkezésében. Igényes és fáradt fajta ez. Paraszti kultúrája elérte azt a fokot, ami primitív föltételek közt elérhető, nincs kedve tovább parasztul élni. Szép földjeiket és kertjeiket megindulás nélkül hagyják el városi csillogásért. Semmi kezdeményező hajlamuk nincs s az asszonyok szava a döntő közöttük. Egykedvű lenézéssel szemlélik a körülöttük körömszakadtáig dolgozó németeket és nem tartják érde­mes­nek a küzdést. Egyrészük még néprajzi érdekesség, különösen a kalocsavidékiek, ezek mint szolganép, még nem oly igényesek az élettel és halállal szemben.

Hasonlóan megvan a folytonosság Halas, a kun szállások és Nagykőrös népanyagában. Volt idő, mikor ezeken a helyeken csak töredéknyi törzsök népesség maradt együtt, de az elmenekültekből is szállingózott vissza, úgyhogy mindegyik hely törzsök magyarsággal dicsekedhet. Dicsekszik is. A kun városok familiái ijesztő töménységben mutatják az ázsiai eredetű karaktert: hivalkodók, keményfejűek, egymást marók, fegyelem és alázat nélkül valók. A kőrösiek nem kúnok, de nem kevésbbé tömény magyarok s ma is van bennük annyi tartás, hogy azt hinné az ember, Dózsa György tán nem is Cegléden mondta el szózatát, hanem Kőrösön. Arany Jánosnak természetesen bírhatatlanul önzők, parlagiak és szűkfejűek voltak.

A többi helyek magyarsága jövevény nép. Északmagyarországi és dunántúli eredetűek, a török után telepedtek mostani lakóhelyükre. Karakterük hígabb és erőtlenebb, mint az ősi helyeké, hisz csak az egybetelepedés óta forrtak össze, vagy esetleg maradtak meg egymás mellett vegyest. Ma kitapogatható karakterük nem olyan vérbe ivódott jelleg, mint a kunoké vagy a kőrösi magyaroké.

Kecskemét és Cegléd népe vállalkozó és igényes. A legjobb termelők, derült életigenlők, de egyben hatalmaskodók és hivalkodók is. Leginkább a ceglédiek s kevésbbé a kecskemétiek. Ugyanitt a zsellérség gyönge és hajlékony, de vállalkozó kedve nem hiányzik. A kiskunságiak igénytelenebb és erőtlenebb nép. A kún gazdák pöffeszkedők és távolságtartók, evők-ivók és parancsolók. A többi helyek gazdái alázatosabbak és szorgalmasabbak. A zsellérek pedig határ­talanul szorgalmasak, vállalkozók és törik magukat. Hódítani tudnak és szeretnek. Be­szivárognak a dunamelléki egykés falvakba, a mezővárosok gazdaportáira s mint cselédek, felesek, tanyások, megvetik a lábukat. S a »gyüttment pápistáknak« kijáró lenézés ellenére emberekké lesznek és hódítanak. A Bácska magyarjai olyanok, mint a kiskunságiak; vagy onnan vándoroltak be, vagy hasonló eredetűek. Különös és vonzó Jánoshalma: a hajdani Jankovác népe ma is rácos ruhában jár, de írástudói írásokkal igyekeznek bizonyítani feltétlen magyarságukat. Páratlanul igyekvő és pihenést nem ismerő fajta: a pusztákból évek leforgása alatt kerteket varázsoltak, piacuk egyre nő és számos kereskedőfamiliát neveltek. Kérkedés és hivalkodás nélkül dolgoznak, parasztviseletben járnak, de éber emberi és polgárosodó igé­nyük van, s politikai bátorságuk is jó helyen áll. A buda- és pestvidékiek között sok a szolga­nép és sok a város felé néző kispolgár, sok az idegen elem, nem is állanak oly keményen a világban, mint a többi vidékek népe.

A szerb telepesek nagyon régiek s a hódoltság utáni betelepítések már meglévő színfoltokhoz tapadtak. Számuk a bunyevácokkal együtt sem sok: 10.000, amelyből 1000-1000 él Buda és Pestvidéken, 2000 a Kiskunságban és 6000 a Bácskában. A szerb falvak nem állanak sziget­ként a magyarság között. Legidegenebbek Budavidéken, de ez mindenestül idegen ország. A Duna mellékén egészen egyszőrűek a magyarokkal. Előljárnak a kerti termelésben s a kofálkodást az odavaló magyarokkal versenyt űzik. Mindenben hasonulnak. Igényesek, nem törik magukat, nem szaporodnak, s ők is kívánják a kényelmesebb, polgáriasabb életet. A bunyevácok nagyobb tömböt képeznek a Bácskában, de ezeken a helyeken is inkább a néme­tektől válnak el, mint a magyaroktól. Háromnyelvű falvakban a magyarok mögött állnak, mind a szorgalom és vagyongyűjtés, mind a szaporodás terén s így még távolabb esnek a németektől.

A németeké más és sokkal idegenebb világ.

A betelepült svábok, bárhonnan hoztak magukkal kijegecesedett karaktert és kultúrállományt, idők folyamán mindkettő csak jobban megkövült.

Mások a balparti németek és mások a jobbpartiak. A balparti kíméletlenül szívós és hódítófajta. Pusztuló magyaroktól minden földet megvesznek s azokon az elérhető legjobb gazdasági kultúrát honosítják meg. Szövetkezetet és társulást létesítenek s a szolidaritás soha nem kérdés közöttük. Kényelmesebbek, de nem kevésbbé energikusak a bácskaiak. Legelső­vonal­beli mezőgazdaság és előrehaladott polgárosodás jellemzi őket s fantáziájuk nem is terjed ezen túl. Félelmetesen biztos ez a nép kispolgári előrehaladásában s a biztonság alapja a kíméletlen és visszaesés nélküli munka. A jobbparti, a budavidéki német kisebb arányú és tétovább emberfajta. Adott helyzetét nem tölti ki úgy, mint a balparti, meg sem közelíti azoknak az életszintjét és gazdasági kultúráját. Nem indult fejlődésnek, nem hódított s gazdasági kultúrája is megrekedt. Mindamellett ellenálló fajta. Nem emészti magát, de ökonómiával dolgozik és nem siker nélkül. Bezárkózottak s nem polgárosodnak úgy, mint a balpartiak és a bácskaiak."  Folyt.Köv.

1.0 A DUNA-TISZAKÖZ 4.0 BÁCSKA

1.1 A TÁJ

4.1 KÉT VIRÁGZÓ NAGYKÖZSÉG 4.4 KISGAZDÁK

1.2 A NÉP

4.2 TELEPES KÖZSÉGEK

4.5 SZEGÉNY EMBEREK

1.3 A MÚLT I. rész

1.3 A MÚLT II. rész

4.3 CSONKA FALVAK 4.6 FÖLDREFORM
5.0 HELYSÉGMUTATÓ 4.7 GYÜMÖLCSPIAC JÁNOSHALMÁN

 

A mappában található képek előnézete Bácsalmás Hősök tere - a négy évszak