Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Erdei Ferenc Futóhomok A Duna-Tiszaköz.Földje és Népe - Bácska Két virágzó nagyközség (4.1).

1930.05.28
Bácska

wp_20150526_008.jpg

KÉT VIRÁGZÓ NAGYKÖZSÉG 4.1 „A magyar Bácska éppolyan fiatal táj, mint a Kiskunság, de sokkal szerencsésebb annál. Ez a vidék a jó föld hazája. Humuszos televény szántóföldek övezik a falvakat s rajtuk olyan agrikultúra virágzik, mint a Tiszántúl legjobb helyein. Még a homokos Jánoshalma, Rém és Borota sem vad pusztai helyek, hanem olyanok, mint a Kiskunság legszebb és legjobb tájai. S itt minden új. A török tabula rasa-t csinált a hajdani Bodrog megyéből s még annyi múltat sem hagyott meg, mint a Kiskunságban. Kezdődött minden elölről. 1802-ben is még csak Csávoly, Felsőszentiván, Bácsalmás, Tataháza, Mélykút, Katymár és Jánoshalma állottak s mind kezdő telepek voltak még, a többiek pedig csak utánuk települtek. Itt is elegyes a nép. A magyar, német, bunyevác és szerb jövevények a kiskunságiakhoz hasonlóan hovatovább egységes néppé gyalulódnak össze. Jánoshalma ma már szenvedélyesen tagadja, hogy nem lenne ősi színmagyar hely és azt állítja, hogy szerb viseletét »csak úgy felöltötte«. A magyarral vegyes német helyeken is erősen olvad egybe a két nemzetiség.

Fiatal itt minden. A táj és a nép egyformán most ölt határozottabb arculatot, a társadalom pedig még idáig sem jutott el. Falusi társadalmak, azonban sem a városias fejlődés kikerülhetetlen kívánságához, sem a kialakult paraszti formák nyugalmas állapotához nem jutottak el: falvak s gondjuk az e kereteken belül való gyarapodás. A legvirágzóbb és legnagyobb két falu: Jánoshalma és Bácsalmás.

Jánoshalma szinte Kiskunság még; olyan homokföld, olyan gyümölcskultúra és olyan mozgalmas piac, csak kiskunjai nincsenek. 1731-ben települt a község, 1785-ben már 346 úrbéres gazda és 42 házas zsellér lakta, 1807-ben mezővárossá emeltetett, ez azonban puszta cím volt csak, sem úrbérváltság, sem nagyobb autonómia nem járt vele, 1751-ben már voltak szőlőhegyei (a kincstári tiszttartó a bordézsma felől intézkedik), 1868-ban történt a tagosítás és az úrbérváltság s ezzel kezdődik tulajdonképpen a mai Jánoshalma élete. Földet a zsellérek is kaptak az addig is általuk használt »paskomból« (pascuum) éppen a gyümölcs- és szőlőre legalkalmasabb homokon. A tagosítással indult meg a tanyák építése; »magyar módra« családi tanyákat építettek s szívesen tartózkodtak hosszasabban is rajtuk. A határ északi része homok, itt ma igen magasnívójú gyümölcs- és szőlőkultúra virágzik, a déli része televény föld, itt vannak a tanyák s ezeken tiszántúlias jó mezőgazdaság folyik.

Jánoshalmán a gyümölcstermelés paraszti teljesítmény: kezdődött a gazdák »szőlőhegyeiben« s igazi virágzásnak a tagosítás után indult a zsellérek által feltört legelők helyén. Ma már általános termelési irány s a nagytelkű gazdákat kivéve mindenki folytatja. A határ kétharmad része 1-5 holdas birtok, ezek szállítják a szőlő és gyümölcs legnagyobb részét. Boldogan beszélik ezek a törpegazdák, hogy amikor »másutt még híre sincs a pénznek, ők már cseresznyéből, földi eperből szépen pénzelgetnek«. Egészen különös lendülettel tanul bele a kertkultúrába Jánoshalma népe. Három évvel ezelőtt megalakították a Gyümölcstermelők Egyesületét és ma már kertészeti intézőjük van, együttesen permeteznek s a rézgálic legnagyobb részét az egyesületen keresztül szerzik be. Mondják, hogy 4-5 éven belül teljesen egységes lesz a termelésük. S el kell hinni, mert a piacukat 1929-től máig hatalmassá fejlesztették. A sok kistermelő kemény munkakészségét és termelési formáját legjobban jellemzik a százszámra látható »tragacsok«. Ez a németes-szerbes talicskaféle minden piacuk alkalmával halomnyi tömegben gyűlik össze a mérlegelő és csomagoló helyeken. Ezzel járnak ki kertjükbe és ezen hordják haza a gyümölcs jó részét. A tragaccsal való közlekedés a legfőbb forgalmi gond Jánoshalmán, mivel a miniszteri rendelkezés eltiltja őket a járdáról s mint »embervontatású járművet«, az országútra parancsolja. Rengeteg a panasz emiatt s ez a panasz megismétlődik minden »törekvő kisegzisztenciák«-tól lakott helyen. Van egy kézijármű - a belterjes kultúra első fecskéje -, melynek céljáról és értelméről a központi rendelkezés mit sem tud s az országútra parancsolja.

A szőlőkapásság itt kivétel, van ellenben a kertművelésnek egy igen előnyös formája: a felesben való művelés. A birtokos felébe adja a beültetett kertet arra vállalkozó »kertmunkásnak« s az végzi minden munkáját, a segédanyagokat pedig közösen szerzik be. Itt nem az történik, hogy a kapás cseléd munkabéréül a termés felerészét kapja, hanem a feleskertész haszonbérül a termés felét a tulajdonosnak adja. A feleskapás tehát cseléd, aki ugyan kevesebbet áldoz, mint a feles, mert az anyagbeszerzéshez egyáltalán nem járul hozzá, viszont a jánoshalmi feles kertész önálló, magagazdája vállalkozó, aki a saját belátása szerint munkálkodhat a kertben. Itt Jánoshalmán a zsellérek fölemelkedésének fontos lépcsője az ilyen munkavállalás.

A község társadalmának az élete sajátságosan »egybeszervezett«: a közigazgatási község egyazon organizmus az egyházközséggel és a gazdasági községgel. A község kezeli az egyházi javakat a plébánossal való megegyezés folytán és maga a községi képviselőtestület intézi az anyagi vonatkozású egyházi ügyeket. A gazdasági életbe pedig akként folyik be a község, hogy egyrészt 1000 holdnyi birtokán bérleti politikát folytat, másrészt a termelés irányításának és a piacszerzésnek a tennivalóit is maga végzi. Valóságos totális egység Jánoshalma s a község képviselőtestülete valósággal a község társadalmi vezetője is. »A képviselőtestületen keresztül lélekzik a község«, ahogy a ritka agilitású bíró mondja. A tanácsbeliek szeme előtt folyik a falu élete. A községi tanácsterem nagy ablakaiból az egész piacteret be lehet látni. A tanácsasztalon feszület áll és a tanácsbeliek ehhez illő komolysággal forgolódnak a zöldasztal körül. Jószabású markáns fejek mind és nagy tekintélye van köztük a bírónak.

Mivel valóban nagy hatalma van a képviselőtestületnek - ez az egyetlen cselekvő szervezete Jánoshalma társadalmának -, rendkívül heves politikai harcok folytak és folynak a tagságokért. A község egyébként mindig híres politizáló hely volt s egészen a legutóbbi időkig Kossuth-párti.

A mostani kormányzópárt erélyes és hatékony politikát folytat. Nagyarányú »községfejlesztési« programmot igyekszik keresztül vinni s ebben kezére jár a falut kedvelő földművelésügyi államtitkár. Meg akarják mutatni, hogy pártos politizálás helyett eredményeket kell felmutatni s odafordulni, ahonnan ilyenekhez segítség remélhető. Van is eredménye az erőskezű vezetésnek, a község ellenzéki érzelmű része azonban visszahúzódik és gyanakodva figyeli a »nép ellenére« keresztül vitt intézkedések fejleményeit. Panaszkodik a pótadó miatt és szívesebben látna kevesebb aktivitást a vezetés részéről.

Szocialista párt csak volt a községben, helyüket az utóbbi években elfoglalta a kaszáskeresztes párt, melyben messianista szegényemberek gyülekeztek, akik érzelmük és fantáziájuk szerint szerették volna berendezni a világot. Jövendő magas hivatalokat osztogattak egymásnak és listát vezettek a »kiirtandó hatalmasságokról«, mire a közhatalom lecsukta a vezetőket és feloszlatta pártjukat.

Jánoshalma »szervezett« és szépen gyarapodó, de elfojtott ellentétekkel teli társadalma rendkívül tanulságos. Szemlélhető benne egy erőszakolt és formális egység, amely a társadalmi élet minden vonalán érvényesülni is akar buzgó vezetőinek szándéka szerint, e szándéknak azonban a gazdagéletű társadalom ellenszegül. Sok az energia s az érvényesülés útját mégis az egyedüli vezetés által előírottra akarják szorítani. A hajdani parasztfalvak fejlődését századokra biztosította az a szervezet, melyben a politikai község irányította a politikai életet; igazgatott, a közbirtokosság a gazdasági életet, az egyházközség volt a szellemi élet vezetője s a művészeti élet szervei az asszonyok és a fiatalok gyülekezetei voltak. A totális egység a gyakorlatban kisebb értékű egységet jelent, különösen ha kitűzött céljai nem egészen esnek egybe a közösség meg nem fogalmazott, de egységes törekvéseivel: az általános dologi és emberi gyarapodással.

Bácsalmás másfajta hely. Nagy, jóföldű határ, német-magyar-bunyevác nép és erős szántóföldi kultúra jellemzik. Ez a módos nagy falu a magyar Bácska »fővárosa« és éppolyan mérvű gyarapodást mutat, mint Jánoshalma, csak az iránya más.

Bácsalmáson abban a hitben élnek a bennelakók, hogy községük módos, gyarapodó és minden különösebb nyomorúság nélkül élő község: »jó falu«. A bácsalmásiaknak igazuk van. Falujuk nem úgy él, mint a türelmetlen alföldiek és nem úgy, mint a stagnáló dunántúliak, a német-magyar-bunyevác társadalomnak nincsenek »gátlásai«, sem megkötöző multja, sem jövőre irányuló illúziói. A jelenben él, inkább derűvel, mint komor küszködéssel, s inkább gyarapszik, mintsem pusztulna. Módos nagy gazdaházai, takaros zsellérutcái, szép nyárfasorai és egyre hosszabb villasorai harmonikus fejlődésről beszélnek.

A 18. század elején települt Bácsalmás a Rudics, Teleki és Vojnits családok birtokaira, s úrbéres község volt 1848-ig. A községnek a váltság után is állandóan volt alkalma a földszerzésre, mert a Rudics és Teleki birtokokat egyre parcellázták és pedig éppen azokat a helyeket, amelyek szőlő és gyümölcstelepítésre valók voltak. 1906-ban volt a tagosítás, ettől kezdve egyre szaporodtak a tanyák a Kiskunsághoz hasonló rend szerint. A fejlődés két legfőbb tényezője: az újabbkori vegyes nemzetiségű telepítés s az idejében való határrendezés és egyre megújuló terjeszkedési alkalom.

Ma a legelsővonalbeli mezőgazdasági kultúrát képviseli a község. Főág a bortermelés, a határ délkeleti része egyetlen összefüggő szőlőskert. Vannak csak szőlőt termelő gazdák, de mellékesen minden gazdának van szőlleje. A szántóföldi kultúra fejlettebb, mint bárhol a Duna-Tiszaközén. Nagyarányú kukorica- és takarmánytermelés, jó állattenyésztés és kiváló disznóhizlalás jellemzi termelésüket. Egyetlen nagybirtok (2900 h.) és egyetlen középbirtok (300 h.) van a határban, a többi mind paraszti kisgazdaság. Az itteni kisgazdaságok nem hasonlítanak a többi alföldi helyekéhez, inkább foghatók a nyugati és a dunántúli gazdaságokhoz: többirányúak, fölszerelésük iparibb és munkájuk sablonosabb. Sok az apró szőlőbirtok.

Éppoly intenzív és individualista ez a kitűnő mezőgazdaság, mint Kecskemété, de míg ott dinamikus termelés és türelmetlen polgárosodás jár az intenzív gazdasági renddel, addig itt kispolgári nyugalom és konzervatív szellem uralkodik.

Igazi kispolgári társadalom a bácsalmási. Népviseletük már nincs, házaik sem paraszti építmények. Azon túl van már, hogy paraszti hagyományok és egy kollektív népkultúra kössék, ambíciói viszont nincsenek. A termelés technikája annyira amennyire modern, életkereteik kispolgárian rendezettek és nyugalmasak s mivel a mezőgazdasági foglalkozással együtt meg tudtak valósítani valamelyes polgári létet, nem is igen törekszenek más világ után. Szívesen adják gyermekeiket mezőgazdasági iskolába s a községnek egyik legfőbb kívánsága, hogy középfokú mezőgazdasági szakiskolát kapjon. Az ilyen iskolából kikerülő fiatalok nem kívánnak »urak« lenni, mint a Tiszántúlon: mesterségüket jól tudó kispolgár földművesek lesznek. Bácsalmáson a munkásviszonyok sem tűrhetetlenek. Legtöbb munkásnak van szőlőskertje s a munkás alkalmazott jóval megbecsültebb itt, mint a kiskunok közt. Gazdák és zsellérek közt nincs az a szakadék, ami a legtöbb alföldi helyen. A gazda sem akar több lenni kispolgárnál, a zsellér sem s egybefűzi őket ez a kispolgári szolidaritás. Az iparosság sem válik el élesen a földművelőktől, mint a legtöbb alföldi községben, itt azok is éppolyan kispolgárok, mint a földművelők.

Bácsalmáson nem volt soha Kossuth-párt. A türelmetlen, lázadó és radikális politika nem kenyerük, fantáziájuk szorosan simul a meglevő viszonyokhoz. Kispolgári életszemléletük nem dinamikus: a »haladó konzervatív« politika kedves szívüknek. A munkásság, mivel erősen egybekapcsolódott a gazdákkal, szintén ilyen elvű, szabadabb elemei azonban nemzeti szocialisták, korábban pedig szocialista pártjuk is volt.

Nem a németek adják Bácsalmás népének a számbeli többségét, de az ő teljesítményeik a láthatóbbak s az ő szellemük az uralkodó. Nemzetiségi kérdés, mely nyugtalanítana és összeütközésekre vezetne, nincs. Állandó az összeházasodás és mindenki tud magyarul. Arról azonban szó sincs, hogy magyarrá lenne a község úgy, mint például Soltvadkerten. A németek gyarapodása és befolyása szembeötlő: az ő testükre szabott a nyugatias földművelés és az ő szellemük az a kispolgári társadalomszemlélet, amely minden ponton megnyilatkozik. Inkább német falu lesz Bácsalmás, mint magyar. S mivel az ő szellemük érvényesül, a másik két nép is az általuk megvont pályán kényszerül versenyre kelni és természetesen lemarad. A legjobb birtokok s a legszebb házak a Fő-utcán a németeké. Utánuk jönnek a magyarok, s mindenütt leghátul a bunyevácok. Az ő gazdaságuk a legelhanyagoltabb, ők laknak a faluszélen s ők őrzik leginkább paraszti hagyományaikat.

A megmaradt kis Bácska centruma harmonikusan fejlődik, szép teljesítményekkel dicsekedhet, egyike a legáltalánosabb jólétben élő alföldi helyeknek, tehát sok dicséretes mozzanata van az életének, de viszont nem is ígér többet. Nyoma sincs itt annak a kirobbanni készülő energiának, mely a kiskunsági jövevényhelyeket és a mezővárosokat hevíti. Itt annyira jól van minden, hogy keseredve lázadni ne kelljen és annyira semmi sincs jól, hogy örülni lehessen a konzerválódásnak. Mindamellett Bácsalmás félszázad múlva is ebben a mederben fog haladni, ha külső erők bele nem szólnak a fejlődésébe.”

Folyt.Köv.

1.0 A DUNA-TISZAKÖZ 4.0 BÁCSKA

1.1 A TÁJ

4.1 KÉT VIRÁGZÓ NAGYKÖZSÉG 4.4 KISGAZDÁK

1.2 A NÉP

4.2 TELEPES KÖZSÉGEK

4.5 SZEGÉNY EMBEREK

1.3 A MÚLT I. rész

1.3 A MÚLT II. rész

4.3 CSONKA FALVAK 4.6 FÖLDREFORM
5.0 HELYSÉGMUTATÓ 4.7 GYÜMÖLCSPIAC JÁNOSHALMÁN

 

A mappában található képek előnézete Sóstó - 2012. május