Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BSC kilencedik évtized 2001-2002.

2013.05.11
BSC 1993-2003.

BSC 89. 2001-2002.

A JSE 35 góllal, a PVSE 7 játékossal, a Mélykút, a Száhl-Körmöczi kettőssel erősített

2001. augusztus. Két héttel a bajnoki nyitány előtt vált véglegessé, a 2001-2002. évi megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság mezőnye. A részvételre jogosult Ladánybene együttese visszalépett és a valójában kiesett Kerekegyháza került a helyébe. A Petőfi Népe sportrovatában írtakkal szemben, Dunafalva az, amely a megyei II. Déli csoportjában vívta ki az indulási jogot, ám nem vállalta a magasabb osztályt. A helyére a második Dusnok együttese került. Így Ladánybenével együtt Dunafalva is a megyei III. osztályban folytathatja a küzdelmet. Az Északi csoportból a bajnok Akasztó indul az első osztályba.

A bácskai csapatok körül sem volt esemény nélküli az alig kéthónapos nyári szünet illetve felkészülési időszak.

Bácsalmás. A Kiskőrösi csapat döntésének köszönhetően már az előző bajnokság végén eldőlt, hogy a PVSE a megyei első osztályban folytathatja a pontvadászatot. Amint azt a PVSE elnöke Kovács István mondja: tanulmányi és munkahelyi gondok miatt, az elnökség hosszú távú elképzeléseivel ellentétben, a helyi fiatalokkal szemben, ismét “légiósokra” kényszerül építeni a PVSE, az elmúlt évinél várhatóan jobb, eredményesebb játékra képes együttesét.

- Kővári Péter, Száhl Imre, Körmöczi Roland,Bodrogi Kornél, és Török László játékára nem számíthatok a jövőben, de valószínűleg Tóth Csaba és Párczen Zoltán játékára sem. Az utóbbi kettő tanulmányai miatt nem jöhet számításba. – válaszol Barákovics István a PVSE edzője. – A tavaszi csapatból nyolcan maradtak: Tomik Róbert, Pintér Zoltán, Margit Csaba, Bakó Bertold, Bodrogi Tamás, Barna Jenő, Köves Tamás, Kővári Ákos. A nagymértékű távozás miatt átigazolásokra kényszerült az egyesület, annak érdekében, hogy a tavaszihoz hasonló helyzetbe még egyszer ne kerüljön a PVSE. Ennek érdekében kerültek Bácsalmásra Morvai Tamás, Káli Lajos, Csizovszky Gábor védők, Nagy Albert középpályás, Rácz Ferenc, Szőnyi László, Barna Zoltán csatárok. Az ifjúsági együttes tagjai közül a kapus Jaszenovics Zoltán és Kubina Krisztián is a felnőttekkel készül.

- Mit vár az új bajnoki évben a csapatától? A tavaszi gólínség után kiktől várhatják a szurkolók a gólokat? -. Célunk az volt az átigazolásokkal, hogy a fiatal csapatot rutinosabbá tegyük. Továbbá, hogy a játékosok motivációja érdekében a kispadot „megnyújtsuk”. Szeretnénk elkerülni az ideihez hasonló végjátékot. Az átigazolásokat nézve, az erős középmezőny a célunk. A gólokat első sorban a Margit, Rácz, Barna Zoltán hármastól várhatják a szurkolók.

- A felkészülés és az átigazolások tükrében mire lehet képes a PVSE együttese az augusztusi három mérkőzésen? - Igazi presztízsmérkőzések lesznek. A megerősödött PVSE győzelmi reményekkel lép pályára már Tompán is, majd hazai pályán a Jánoshalma, majd ismét idegenben a Kerekegyháza ellen is, bár nem lesznek sétamérkőzések, az biztos.

- Az utánpótlás csapatok edzőinek „utánpótlása” megoldódott? - Az eddig az utánpótlás csapatokkal foglalkozó távozó edzők utódjainak személyében nincs még végleges döntés. – mondja Kovács István a PVSE elnöke. – Az biztos, hogy az ifjúsági együttessel is Barákovics István foglalkozik. A felnőtt csapatot a nyári felkészülés alapján a középmezőnybe várjuk

Jánoshalma. A hírek szerint az egyik nagy fogást az elmúlt bajnoki évben megyei gólkirályi címet szerzett Szalma (Tompa) leigazolása jelentheti. A Jánoshalma így két mesterlövésszel veheti fel a küzdelmet az idei bajnokságban. Csak emlékeztetőül: az 1999-2000-es bajnoki évben Szabó Kornél a JSE erőssége volt a megyei gólkirály. Így potenciálisan akár 70 gól lehetősége is benne van a két csatárban. A védőknek, középpályásoknak már csak arra kell ügyelni, hogy kevesebb gólt kapjanak, mint rúgnak a gólkirályok. A második fordulóban Bácsalmáson lépnek pályára, ahol egy új csapat várja a Jánoshalma együttesét.

Mélykút. A csapat két bácsalmási játékossal gazdagodott az átigazolási időszakban. Száhl Imre és Körmöczi Roland is Mélykúton várja a rajtot. Ide igazolt továbbá, a PVSE bajnokcsapatában csatárként, védőként egyaránt kiváló teljesítményt nyújtó játékos a még csak ifjúsági korú Snyehola Ákos is.

Tompa. Nagy érvágás lehet, hogy a már említett Szalma eligazolása mellett Szalai Tiborra sem számíthatnak. Utóbbi Kunbaján a megyei második osztályban folytatja pályafutását. Az első fordulóban a Bácsalmás együttesét fogadják, ahol kiderülhet, milyen mértékben gyengültek, illetve mennyire erősödött meg a PVSE együttese.

„Margit, mutass valamit!”

2001. szeptember. Labdarúgás, megyei I. osztály. Az idei bajnokságban még csak négy fordulót játszottak a csapatok, de már jól körvonalazódnak az erőviszonyok. Harta és Nemesnádudvar 9-9 ponttal a mezőny élén, a végén Kiskunmajsa és Hajós áll, pont nélkül. Az újonc Akasztó a 10., Dusnok a 14., és az előző bajnokságban utolsó helyen végzett, ám a visszalépések miatt visszasorolt Kerekegyháza meglepően jó teljesítménnyel a 7. helyen várja a következő (ötödik) fordulót. A bácskai csapatok közül, a megyei I. osztályban egyedüliként veretlen Jánoshalma csinálta a legjobb vásárt a nyáron. Szinte csak egy játékost igazolt, ám Szalma, - mert róla van szó, - mérkőzésről mérkőzésre rúgja a gólokat és jelentős érdemeket szerzett a JSE előkelő, 3. helyezésében. A Mélykút együtteséről ma már az is elmondható, hogy itt, több bácsalmási játékos (négy) lép pályára, mint Bácsalmáson a PVSE színeiben. Tompa előző évi sikercsapata 4 ponttal a 12. helyen szerénykedik. Ami viszont örömteli a helyi szurkolók körében, hogy a csapat szereplését immár az újonnan felavatott fedett lelátó alól követhetik nyomon. Bácsalmással kapcsolatban még a fedett lelátó ténye sem mondható el pozitívumként, még az sincs. Bár lecserélték szinte az egész tavalyi csapatot, jó nevű labdarúgókat igazoltak, a győzelem csak a negyedik, Soltvadkert elleni mérkőzésen született meg. Ez utoljára 2000. november 12-én, hazai pályán, akkor Bögre és Páhor góljaival sikerült 2-0-ra, a Hajós ellenében. Azaz írd és mond 18 mérkőzésen nem sikerült győzni, sőt pontot is csak hetet gyűjtöttek, megannyi döntetlennel.

Szalma négy

Jánoshalma. A bajnoki beharangozóban, tudva azt, hogy az idén Szabó és Szalma révén a megyei első osztály utóbbi két bajnoki évének gólkirályai tartják rettegésben a JSE ellenfeleinek kapusait, azt írtuk a csapatról: “A védőknek és a középpályásoknak már csak arra kell ügyelni, hogy kevesebb gólt kapjanak, mint rúgnak a gólkirályok.” Az első mérkőzés ezt tökéletesen igazolta. Jánoshalma - Kerekegyháza 5-3 (2-1). A JSE gólszerzői: Szalma 2, Boics, Molnár, Tóth J. Bácsalmáson 2-2-re végződött a mérkőzésük Kissnek, és egy igen szerencsétlen PVSE öngólnak köszönhetően. A harmadik fordulóban a Soltvadkert együttesét fogadták. Eredmény: Szalma és Fekete góljaival 2-1 (1-0). A negyedik fordulóban a negyedik Hetényegyházához látogattak a pontszerzés reményében, és ezt teljesítették. Eredmény: 1-1 (0-0) Szabó Gábor edző még a második fordulóban, így vélekedett a Bácsalmáson elért döntetlenről és a csapatáról: - Mint minden ehhez hasonló mérkőzés, három esélyes, így fokozottan igaz ez Bácsalmás és Jánoshalma viszonylatában. Így utólag viszont sajnálom, hogy a mérkőzés 87. percében kapott góllal vesztettünk pontokat, ám a játék képe alapján az eredmény igazságosnak mondható. A felkészülésünk jól sikerült, posztokra igazoltunk játékosokat. Szalma Tompáról, Molnár Kiskőrösről érkezett, Tóth Istvánt pedig Ausztriából igazoltuk vissza. Célunk az első öt hely valamelyike.

Jánoshalma a nyáron a mennyiség helyett a minőségre helyezte a hangsúlyt. Ennek révén eddig, a harmadik, azaz érem és pénzszerző helyezést foglal el a táblázaton.

Doszpod három

Mélykút. Ónodi Tamás, edző, előző idényekhez képest meggyengült csapatához, jóformán csak két játékost igazoltak, azt is Bácsalmásról. Száhl Imre és Körmöczi Roland aztán helyet követelt magának a kezdőcsapatban. Így a Szakmár elleni 1-0-s vereséget követően, Snyehola Balázzsal és Gergely Gáborral együtt, már négy almási játékossal a csapatban: Mélykút - Hajós 6-1 (2-0). Gólszerzők: Doszpod 3, Szabó, Snyehola, Bényi, de még Pálosi is ért el gólt, ám ő Kiss Gábor kapuját vette be, azaz öngólt vétett. Akasztón gólnélküli félidő után, Bényi góljának köszönhetően 1-1-es eredmény született. A negyedik fordulóban az elmúlt bajnokságban a kiesés ellen küzdő Nemesnádudvart fogadták. A felfelé ívelő formájuk ellenére és annak dacára, hogy Szabó büntetőből lőtt góljával a mérkőzés nagy részében vezettek, végül, a Szőcs család, - apa és fia - nevével fémjelzett együttes sikerével ért véget a mérkőzés. Eredmény: 1-2 (1-0). Így a vendégek a második, a hazai együttes a 11. helyen várja az ötödik fordulót.

Fütyő és Andróczky kettő-kettő

Tompa. A bajnokság előtt, az első fordulóban esedékes Tompa – Bácsalmás mérkőzés kapcsán merült fel kérdésként, a két csapat erőviszonyait latolgatva, hogy Szalma és Szalai távozásával mennyire gyengült meg a Tompa illetve az újabb, számszerint hét légiós leigazolásával, mennyire erősödött meg Bácsalmás együttese? A Fütyő (11-esből), Andróczky illetve Káli (11-esből), Szőnyi góljaival, 0-0-s félidő és 2-0-s PVSE vezetés után, 2-2-es döntetlennel végződött a mérkőzés. A látottak alapján a kérdésre a válasz: nagyon illetve nem nagyon. Tompán, a folytatásban a soltvadkerti 4-0-s, majd hazai pályán, a fedett lelátó avatásán, a Hetényegyháza elleni 1-0-s vereség következett, majd Tiszaalpáron ismét Fütyü és Andróczky góljaival megszületett az első győzelmük is (2-1). Érdekességként említhetjük meg, hogy az egykori tompai edző Kószó László, néhány egykor Tompát erősítő játékossal az élen, a Kelebia csapatával a második osztály Déli csoportjában eddig veretlenül, a harmadik helyen áll.

Margit három

Bácsalmás. Az új évezredben lejátszott mérkőzések eredményei már-már az 1997-1998-as bajnoki évet idézik. Akkor az első tizennégy mérkőzésen megannyi vesztes mérkőzést játszott a PVSE, mire a tizenötödiken sikerült az első döntetlent, majd újabb nyolc mérkőzés multán, a huszonharmadik fordulóban az első győzelmet is kiharcolni. A 23 mérkőzés mérlege: 1 győzelem, 4 döntetlen és 18 vereség. Az idén, 2001-ben lejátszott 18 mérkőzés mérlege még nem volt ennyire lehangoló, hiszen a csapat még csak 11 vereséget szenvedett el és hétszer döntetlent harcolt ki, azaz messze volt még a huszonkét nyeretlenül megvívott mérkőzésszámtól, ám a Kerekegyháza elleni 1-0-s vereséget követően Soltvadkerten Margit góljaival kivívott 2-1-es PVSE győzelem már nagyon időszerű volt. Az elkövetkező öt fordulóban további győzelmek várhatók, bár nehéz elképzelni az esedékes mérkőzések ismeretében, amelyek sorrendben: Hetényegyháza (h), Tiszaalpár (i), Harta (h) és Dusnok (i), Mélykút (h). A 2001-2002-es bajnoki év előtt Barákovics István az alaposan megváltozott összetételű PVSE együttesétől, annak képességei alapján, a három nyitó mérkőzéstől, három győzelmet remélt, a bajnokság végén pedig azt, hogy a mezőny első felében, ott is a veretesebb helyek egyikén végez majd Bácsalmás. Nos, az első négy mérkőzésen látottak alapján erre nem sok esély látszik, ám történtek már csodák. Tompán a gólnélküli félidő után, Káli tizenegyesből és a csereként beállt Szőnyi szép támadás végén elért akciógóljának köszönhetően kétgólos előnyre tett szert a PVSE, ám az idén a bennmaradásért küzdő Tompa előbb Fütyü révén tizenegyesből szépített, majd az utolsó percekben, egy gyermeteg védelmi hiba után, az őrizetlenül hagyott Andróczky egyenlített. A Jánoshalma ellen, kiválóan sikerült semlegesíteni a vendégek gólzsákjait, Szalmát és Szabó Kornélt, ám ami így nekik nem sikerült, megtette helyettük a hazai csapat. Bár három gólt is elértek, a végeredmény ismét 2-2 (1-1). Gólszerzők: Nagy, Margit illetve Barna J. (öngól), Kiss. Aztán ez a mérkőzés volt az, amely felszínre hozta, a fegyelem terén mutatkozó problémákat is. Egy játékos, különösen az, aki azért van a csapatban, hogy gólokat lőjön, az ne a szurkolókkal foglalkozzon, még akkor sem, ha azok bekiabálásaikkal, nem éppen úri szavakkal serkentik erre. Persze az említett játékos cselekedetét még pozitívan is értékelhetjük, hiszen felment a pályára. Viszont az, aki csak csereként tehette volna ugyan ezt, és ezért megsértődve az öltözőbe vonult (Szőnyi), még szomorúbb eset. Ezek után nem csoda, hogy a Kerekegyháza elleni mérkőzés 0-0-s félidő után, 1-0-s vereséggel végződött.Talán a szakvezetés is levonta a tanulságot a látottakból és a mutatott teljesítmények alapján, helyre tette a játékosokat, - úgymond „sztárokat” és „vízhordókat”, - mert az idén, a győzelem nélkül lejátszott 18 mérkőzés után Soltvedkerten megszületett a harmadik évezred hőn áhított első győzelme. Ezért, köszönet jár annak a jánoshalmi nézőnek is, aki a JSE elleni mérkőzésen így biztatta a PVSE egyik csatárát: „Margit, mutass valamit” A PVSE csatára aztán megmutatta: előbb verbálisan, majd a könnyebb érthetőség miatt tárgyszerűen, végül a PVSE egyenlítő gólt is belőtte. Azóta a harmadiknál jár…

„Bácsalmás mindig benne lesz útitervünkben”

New York-ból indultak volna Bácsalmásra …

2001. szeptember. Bácsalmás labdarúgása és az Internet hozta össze e sorok közreadóját, az írás két egykor bácsalmási, ma már USA állampolgárként Pittsburgh-ben (Pennsylvania) élő Mendler Olivérrel és unokabátyával, Temesy Lászlóval (New Jersey) az írás főszereplőivel. A kapcsolatfelvétel akkor kezdődött, amikor Mendler úr, unokabátya kérésének eleget téve, ráakadt a szárnyait bontogató Bács-Kun Sport weboldalra.

„Amikor felfedeztem a Gyaloglóban az Ön weboldalát és olvastam benne, hogy Bácsalmás és környéke labdarúgó-mérkőzéseinek eredményeit tervezi közölni, azonnal értesítettem New Jerseyben lakó unokabátyámat, Temesy Lászlót, aki 60-egynéhány évvel ezelőtt a bácsalmási csapat balszélsője volt és most is nagy érdeklődéssel követi a bácsalmási labdarúgócsapat eredményeit. Ő is nagyon örült a hírnek, mivel sokszor heteket vesz igénybe, mire olvashatja az eredményeket a Felső-Bácskában, amit nagyrészt a sporthírek végett járat. Gondolom, rajtunk kívül mások is vannak, akiknek örömet fog nyújtani az Ön tervezett weboldala.”

A távolból érkezett email-re természetesen illő tisztelettel válaszoltam és a Bácsalmás sportjáról, különös tekintettel a labdarúgásról meglévő szerény ismereteimet is megosztottam a távolban élőkkel, a Bácsalmás sorsát ma is nyomon követő egykori honfitársainkkal. A válasz nem késlekedett.

„Kedves Földim! Nagyon szépen köszönöm kedves válaszlevelét és az ajánlatot a „80 év fekete-fehérben” elküldésére. Tegnap este beszéltem Laci unokabátyámmal és megtudtam, hogy neki már megvan az Ön könyve. Laci el fogja küldeni nekem az Ön könyvét a legközelebbi újságcsomag-küldeményében. A kettőnk közül tulajdonképpen Laci az, aki szenvedélyesen követi a bácsalmási labdarúgócsapat eredményeit, és az ő kérésére történt, hogy keresgéltem az Internetben… Nézegetem a bácsalmási labdarúgócsapat 1939-ben készült felvételét (Bácsalmás, Fejezetek egy felső-bácskai kisváros történetéből, 210. oldal) és önkéntelenül felmerül bennem a kérdés: Vajon a Lacin kívül él-e még valaki ebből a csapatból? Hála Istennek, Laci kitűnő egészségben van.

Illőnek tartom, hogy pár szót írjak magamról.

A bácsalmási polgári iskola elvégzése után (1941) Szabadkán jártam iskolába, családunk is odaköltözött. 1944 őszén hagytuk el Szabadkát, 1949-ig menekülttáborban éltünk, Ausztriában, 1949 szeptemberében kerültünk ki Amerikába, Pittsburgh egyik külvárosába, közel mostani lakóhelyünkhöz, Munhall-hoz. 1955-ben, gépészmérnöki diplomával állást kaptam a pittsburghi Westinghouse Electric cégnél, ahol nyugdíjba menésemig (1991) nukleáris erőműtelepek biztonsági kérdéseinek vizsgálatával foglalkoztam. 1973-ban látogattam először haza (Bácsalmásra), feleségemmel és három gyerekkel. Azóta hatszor jártam odahaza, legutóbb két évvel ezelőtt. Rokonaim Bácsalmáson sajnos már csak a temetőben vannak. De azért, ha Magyarországra megyünk, Bácsalmás mindig benne lesz az útitervünkben. Mielőtt zárom soraimat, kérem, írja meg, milyen eredménnyel végződött múlt vasárnap a meccs Hartán. Telefonon fogom továbbítani a hírt unokabátyámnak.”

A válasz és viszontválasz ezúttal sem maradt el.

„Kedves Földim! Temesy Laci és a magam nevében köszönöm az almási labdarúgás eredményeiről beszámoló kedves levelét. Valóban rémesen végződött a tavaszi sorozat! Vajon miben rejlik az oka (rejlenek az okai) a bácsalmási labdarúgócsapat hanyatlásának? Nincsen megfelelő emberanyag? Nem treníroznak eleget? Hiányzik a lelkesedés? Úgy értettem Lacitól, hogy évek óta gyengén szerepelnek az ’almásiak. Az ember gondolná, hogy az ifjúsági bajnokcsapatból jöhetne rövidesen nagyszerű utánpótlás. Ha nem tévedek, a PVSE kiesése a megyei I. osztályból kiesést jelent az ifjúsági csapat számára is. Ez igazán szomorú lenne.”

A labdarúgásról szóló „tudósítás” ismét elindult kontinenseket átívelő útján, ám a Temesy László egykori játékostársairól információt gyűjteni hosszabb időt vett igénybe. Szeptember elején ezzel kapcsolatban is összeállt a kép. Aztán jött szeptember 11-e, amikor megtörtént az USA elleni terrortámadás. A levél ismét elindult hosszú útjára és a válasz most sem késlekedett.

„Munhall, 2001. szeptember 17. Köszönöm kedves levelét – a foci-beszámolót, a képeket, és Temesy László unokabátyám egykori játéktársai utáni nyomozását – és köszönöm a hogylétünk utáni érdeklődését a szeptember 11-én történt rettenetes terrorcselekménnyel kapcsolatban.

Leveléről másolatot készítettem Lacinak, amit postázni fogok neki. Laci és felesége éppen szeptember 11-én délután indultak volna Malév-vel Magyarországra, ami persze nem sikerült. Szeptember 10-én még telefonáltam Lacinak, hogy értesítsem a bácsalmási csapat mérkőzéseinek programjáról, amit az Ön „Margit, mutass valamit...” cikke végén találtam. A repülőjáratok jelenlegi bizonytalansága miatt aztán lemondtak az idei hazalátogatásról. Sajnálom, mert mindig ellátogat Bácsalmásra is, és nagyon érdekelnek engem a beszámolói (mi újat látott, kikkel találkozott stb.). Laci említette, hogy szándékában volt Önt is felkeresni. Emlékszem, hogy korábbi hazalátogatásaikor alkalma volt beszélni Száll Imrével (Zoltán édesapjával) és a későbbi csapatban kapusként szereplő Harci Józseffel, akinek elhunytáról a Felső-Bácska áprilisi számából értesültünk.

A szeptember 11-én történt ördögi terrortámadás természetesen nagy felháborodást keltett Amerikában és a világ minden tisztességes népében. A CNN hírközlései és képei erről a tömeggyilkosságról jót tesznek, hiszen nemcsak Amerikát gyűlölik ezek a fanatikusok, hanem az egész nyugati civilizációt. Mondhatom, nem keletkezett pánik az országban. Nagy a szomorúság, és nagy az együttérzés azokkal, akiknek szeretteik áldozatul estek. És nagy a fanatikusokkal szembeni harag. Zászlók jelentek meg mindenütt a házakon, spontán módon. A nép túlnyomó többsége támogatja az elnököt abban a szándékában, hogy hadjáratot indítson a terroristák és azok pénzelői és rejtegetői ellen. Szinte jól esik látni most a republikánus és a demokrata párt vezetőinek az együttműködését, megszűnt a korábbi marakodásuk a költségvetéssel kapcsolatban és $40 milliárdot szavaztak meg a támadásból eredő szükséges kiadások fedezésére.

A Pennsylvaniaban lezuhant gépről mi is csak a TV-ből értesültünk. A lezuhanás helye (Shanksville, Somerset megyében) kb. 130 km-re van tőlünk, délkeleti irányban. Az utasok közül valaki értesült telefonon keresztül a World Trade Center megtámadásáról és mondta a feleségének, hogy cselekedni fognak. Valószínű, hogy nagy tusakodás közepette zuhant le a gép és, mint Ön is írta, feltételezik, hogy valamelyik washingtoni intézmény volt a terroristák célpontja.

Még egyszer köszönöm kedves levelét, és kívánom a legjobbakat Önnek és családjának a magam és Temesy László nevében Mendler Olivér

Bácsalmás – Harta 1-2 (0-1) Bácsalmás, 2001. szeptember 23., egy szomorú, esős vasárnap, 200 néző. Vezette: Ignácz, Fülöp, Varga. Bácsalmás: Tomik – Pintér, Bodrogi, Káli, Köves (Csizovszky), Barna J., Berényi, Nagy, Barna Z., Bakó, Rácz (Kővári Á.). Edző: Barákovics István. Harta: Badó – Tomolik (Bálint), Molnár, Vékony, Vejtei, Bujáki (Szauer Z.), Ispán, Veres, Szauer T., Szabó (Gillich), Kovács. Edző: Szauer Tamás. Gólszerző: Bakó (48.’) illetve Szauer T., (40.’), Vejtei (61.’). Kitűnt: Tomik, Pintér, Bodrogi, Barna J. illetve Vejtei, Ispán, Veres, Szauer T. Sárga lap: Bakó illetve Bujáki, Szabó Szauer T.

A mérkőzés krónikája: 40.’: bal oldali beadás után Szauer Tamás a kivetődő Tomik felett, 5 méterről, a kapu bal oldalába emelt (0-1). 48.’: Bakó szabadrúgásból, 18 méterre a kaputól, a balösszekötő helyéről, a sorfal felett a bal felső sarokba lőtt (1-1). 61.’: jobb oldali beadás után, Vejtei a bal alsó sarokba fejelt (1-2). 90.’: Barna Zoltán tört be a tizenhatoson belülre, ahol a védők szabálytalanul szerelték. Az esetet tisztes távolságból követő Ignácz sporttárs sípja sem maradt néma, ám nagy meglepetésre a büntetőterületen kívülről ítélt szabadrúgást… Ifjúsági mérkőzés: Bácsalmás – Harta 4-1 (0-0)

Bácsalmás – Mélykút 3-1 (2-0) Bácsalmás, 2001. október 7. 9. forduló. 450 néző. Vezette: Nagy, Serdűlt, Tóth. Bácsalmás: Tomik – Pintér, Czizovszki, Káli, Köves, Barna J., Párczen, Nagy, Kubina (Jaszenovics), Rácz, Kővári Á. Edző: Barákovics István. Mélykút: Kiss – Száhl, Szűcs, Pálosi, Körmöczi (Bényi), Anka (Pesti), Szabó, Doszpod, Snyehola, László, Bálint (Facskó). Edző: Ónodi Tamás. Gólszerzők: Kubina (8.’), Rácz (28.’), Kővári Á. (81.’) illetve Doszpod (60.’). Kitűnt: a PVSE csapata, de különösen Kubina, Rácz, Kővári Á., Pintér illetve a Mélykút csapatából senki. Sárga lap: Káli, Pintér, Nagy illetve Száhl Kiállítás: Száhl 2. sárga lap. Ifjúsági mérkőzés: Bácsalmás – Mélykút 1-4

A PVSE színeiben sérülések, eltiltások továbbá adminisztrációs okok miatt Morvai, Barna Z., Bakó, Margit, Bodrogi, Berényi és Tóth Csaba nem léphetett pályára, a szomszédvár utóbbi fordulókban megtáltosodott csapata ellen. Bár a PVSE együttese erősen leamortizálódva várta a bácskai rangadót, többen ebben látták a hazai siker zálogát.

A mérkőzésen látottak aztán az utóbbikat igazolta. A „fakóval” felálló hazai együttes nem állt be védekezni, bátran támadott és elszántságukat, olykor remek támadásvezetések végén, siker koronázta. A 8. percben Nagy Albert ívelte kapu elé a labdát jobbról Kubinához, aki mattolta a vendégkapust. Kiss ugyan még beleért a labdába, ám menteni már nem tudott. 1-0. Az előnye tudatában sem ült rá az eredményre a PVSE, és 28. percben növelte előnyét. Baloldalon kapott jó indítást Kubina, majd remek Kubina - Rácz összjáték végén Rácz 18 méterről a kapu jobb alsó sarkába vágta a labdát. 2-0.

A szünetben Ónodi Tamás kettős cserét hajtott végre, hogy legalább a hátrányukat ledolgozzák. A 60. percben szépített a Mélykút. László egyedül törhetett kapura, ám önzetlenül, a kimozduló Tomik mellett Doszpodhoz passzolt, aki a kapu közepébe gurította a labdát. 2-1. Ezzel a vendégek el is lőtték a puskaporukat, több helyzetük nem akadt. Nem így a hazai csapatnak.

A 63. percben Rácz törhetett kapura egyedül és a kifutó Kiss mellett elcsavart labdája, hajszállal de kaput is elkerülte. A 76. percben a kitörő Pintér elleni szabálytalanság után Száhl Imre megkapta második sárga lapját, azaz Nagy játékvezető kiállította. A 81. percben a balösszekötő helyén Pintértől kapott jó indítást Kővári, akinek első lövését még hárította Kiss, ám Kővári a kapusról kipattanó labdát már a jobb alsó sarokba helyezte. 3-1. A mérkőzés vége előtt öt perccel Barákovics István is a csere mellett döntött. Ekkor a rendelkezésére álló összes játékosát pályára küldte... Kubina helyét Jaszenovics Zoltán foglalta el - a tartalékkapus… pk

Mi újság Elnök úr?

A Bácsalmás – Mélykút (3-1) mérkőzésen jelen volt Orell Zsolt a megyei labdarúgó szövetség elnöke is. Kikértük véleményét a bácskai rangadón látottakról, a megyei bajnokság, illetve az idén beindított három új utánpótlás korosztály (U-7, U-9, U-11) eddig lejátszott mérkőzéseinek tapasztalatairól.

- A Bácsalmás – Mélykút mérkőzésen a harcosabb csapat győzött. A PVSE felülmúlta a jobb nevekből álló vendégcsapatot. – értékeli a látottakat a szövetség elnöke, majd így folytatja – A megyei bajnokságban sajnos sok a botrányos jelenet, amely alól senkit sem akarunk felmenteni. A megyei szövetség a saját eszközeivel mindent megtesz a negatív jelenségek visszaszorításáért. Az újabb három korosztályban idén kötelezően beindított bajnokság eddigi tapasztalatai nem a legjobbak. Tudomásom van róla, hogy a csapatok jelentős része nem veszi komolyan a versenykiírást, azaz nem állnak ki a kisorsolt mérkőzéseken. Ezeknek a korosztályoknak az MLSZ írta ki a bajnokságot, azzal a megkötéssel, hogy amennyiben valamely csapat háromszor nem áll ki, annak felnőtt csapatától 3 büntetőpontot vonnak le. Amíg ezek a pontlevonások nem realizálódnak, úgy tűnik nem várható az, hogy az egyesületek komolyan vegyék a versenykiírást. Ugyanakkor, az egyesületeket is meglehet érteni bizonyos szempontból, hiszen a megnövekedett költségek fedezetére, nem kaptak támogatást, egy fillért sem. Már pedig, ha csak a csapatok utaztatását nézzük, óriási plusz kiadásokat kénytelenek az egyesületek kigazdálkodni. Már ha tudják, ha egyáltalán van miből… pk

A siker, sikert szül…

Labdarúgás, megyei I. osztály, 11. forduló, 2001. október 21. Eddig sem volt ritka esemény a megyei I. osztály idei küzdelmei során az, hogy 6-8 gól esett egy mérkőzésen, ám tíz gólt még nem értek el a csapatok. A 11. fordulóban mindjárt két ilyen mérkőzés is akadt. Az egyiket Tompán, a másikat Bácsalmáson játszották. A szenvedő felek az előkelő helyen tanyázó Nemesnádudvar, illetve a sereghajtó Hajós együttese volt. A két mérkőzés közös jellemzője, hogy a hazai és vendégcsapatok 8:2 arányban osztoztak meg a gólokon. A győztes együttesek pedig egy gyenge kezdés után, egyre jobb teljesítményt nyújtanak. Velük kapcsolatban igaz a mondás, csak az első sikert volt nehéz elérni, a többi már gyerekjátéknak tűnik, de igaz ez a Hajós és Soltvadkert kivételével a mezőny második felében tanyázó többi együttesre is. Lásd Tiszaalpár, Kiskunmajsa, Kerekegyháza legutóbbi fordulóban elért eredményeit. A Harta 6 pontos előnye pedig önmagáért beszél. Eredmények: Tiszaalpár – Dusnok 3-2, Soltvadkert – Szakmár 0-4, Solt – Kiskunmajsa 1-3, Hetényegyháza – Mélykút 4-0, Jánoshalma – Akasztó 1-1, Kerekegyháza – Harta 1-1, Tompa – Nemesnádudvar 8-2, Bácsalmás – Hajós 8-2.

Bácsalmás – Hajós 8-2 (5-0) Bácsalmás, 250 néző. Vezette: Rácz, Horváth, Szabó, - kiválóan. Bácsalmás: Tomik – Pintér (Kővári), Morvai, Káli, Barna J., Köves, Nagy, Barna Z., Berényi (Párczen), Bakó, Rácz. Edző: Barákovics István. Hajós: Szabó – Krastek, Balogh (Majdanics), Rácz P., Huber, Szeitz, Csicsirkó, Csorba, Gyűrűsi (Nyerlucz), Gyurászovics, Follárt. Edző: Gólszerző: Rácz 3, Káli 2 (2 tizenegyesből), Pintér, Nagy, Bakó illetve Szeitz 2 (1 tizenegyesből). Kitűntek: A PVSE teljes csapata, különösen Morvai, Rácz, Barna Z., Barna J., Köves illetve Szabó, Szeitz. Ifjúsági mérkőzés: Bácsalmás – Hajós 2-1.

A mérkőzés krónikája: Kiváló játékvezetés mellett, a sok gól, - három tizenegyesből – ellenére példátlanul sportszerű mérkőzésen, ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet aratott a PVSE, úgy tűnik későn érő gárdája. A mérkőzés első húsz percében meddő hazai fölény jellemezte a játékot, majd a vendégeknél bekövetkezett sérülések jelentettek eseményt. A nagy igyekezetben Szeitz egy játékos társával összefejelt, majd Balogh sérült meg. Szeitz néhány perces ápolás után visszatért, ám Balogh helyett Majdanics lépett pályára a 23. percben. A néhány perces ápolási szünet a hazai csapatnak is jót tett, hiszen ezt követően fölényük, már gólokban is megnyilvánult. 24. perc: Pintér kapott jó indítást középen, majd a 16-oson belül, amikor lövésre lendült a lába a védők szabálytalankodtak ellene. Rácz játékvezető habozás nélkül büntetőt ítélt. A tizenegyesből Káli a kapu jobb alsó sarkába helyezte a labdát. 1-0. 29. perc: Barna Zoltán 18 méterről lövésre szánta el magát, ám a labda a védőkön elakadt, ám a kipattanó labdát Pintér 6 méterről a jobb alsó sarokba lőtte. 2-0.

34. perc: Bakó, a jobb oldalon, 17 méterre a kaputól elvégzett szabadrúgás kombináció végén, a bal alsó sarokba vágta a labdát. 3-0. 39. perc: Köves ívelte a védők mögé a labdát, és a berobbanó Nagy a kimozduló kapus mellett, a jobb alsó sarokba lőtte. 4-0. 40. perc: Rácz 18 méterről a bal felsőbe rúgta a labdát. 5-0. Ezt követően Pintér sérülése miatt Kővári Ákos lépett pályára. 55. perc: Berényi remek indítását követően Rácz a kifutó kapus mellett, 16 méterről a bal alsó sarokba lőtte a labdát. 6-0. 60. perc: Egy ártatlannak tűnő hazaadás után, Tomik bonyolódott cselezésbe, ám elvesztette a labdát, majd a kapura törő játékost akasztotta. A büntetőből Szeitz a jobb alsó sarokba lőtte a vendégek szépítő gólját: 6-1.

65. perc: Rácz jó néhány csellel tisztára játszotta magát a kapu előtt, majd ballal, 6 méterről a bal alsó sarokba lőtte a labdát. 7-1. 70. perc: Káli vesztette el a labdát, majd Szeitz 15 méterről a bal alsó sarokba lőtte. 7-2. 85. perc: Barna Zoltán mutatott be jó cselsorozatot a vendégek kapuja előtt, miközben szabálytalankodtak ellene. Rácz sporttárs ez úttal sem gondolkodott sokat és a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest ismét Káli végezte el, ám most, az elsővel szemben, a bal alsóba lőtte a labdát és beállította a végeredményt. 8-2.

Bácsalmás – Nemesnádudvar 0-0 Bácsalmás, 100 néző. Vezette: Horváth, Kovács, Kohajda. Bácsalmás: Tomik – Barna Z., Morvai, Káli, Köves, Barna J., Berényi, Nagy, Margit (Párczen), Rácz (Kővári), Bakó. Edző: Barákovics István. Nemesnádudvar: Kámán – Pusztai, Czvetnics, Kreszló, Grúber, Pauk (Simon), Jagicza L., Barta, Gazsi (Jagicza P.) Szőcs, Pesti. Edző: Szőcs Lázár. Sárga lap: Barna J. illetve Pusztai. Kitűntek: Káli, Köves, Barna J., Berényi illetve Kreszló, Jagicza L., Szőcs.

Közepes iramú mérkőzésen, kapura veszélyes akció csak a ’Nádudvar nevéhez fűződik. Az első félidő 25. percében egy baloldali beadás után az őrizet nélkül maradt Pesti a jobb oldali kapufára fejelte a labdát. A 35. percben ugyancsak Pesti törhetett kapura a jobb oldalról, majd a tizenhatoson belülre érve lövésre szánta el magát. Az erős lövését követően a labda a baloldali kapufáról előbb a jobb oldali kapufára, majd onnan a mezőnybe vágódott. Ifjúsági mérkőzés: Bácsalmás – Nemesnádudvar 4-2.

Bácsalmás – Solt 0-1 (0-0) Bácsalmás, 100 néző. Vezette: Ignácz, Agócs, Horváth. Bácsalmás: Tomik – Pintér (Párczen), Morvai, Káli, Köves, Barna J., Berényi, Nagy, Kővári (Barna Z.), Bakó, Rácz. Edző: Barákovics István. Solt: Gyalus – Lukács, Éliás, Szekeres, Sánta, Virágh, Fink, Aranyos, Jánosi (Stojánovics), Freppán, Váli. Edző: Freppán György.

Egyenlő erők küzdelmében a 60. percben pályára lépő Stojánovics döntött a három pont sorsáról. Gólszerző: Stojánovics. Sárga lap: Kővári illetve Sánta, Éliás. Kitűntek: Káli, Barna J. illetve Stojánovics, Éliás, Lukács, Aranyos. Ifjúsági mérkőzés: Bácsalmás – Solt 1-3.

2001-2002-es bajnoki év. Őszi idény összesen

99/00

6-1-8

25-33 -8

19

40

00/01

6-3-6

17-26 -9

21

46

01/02

3-5-7

24-24 0

14

31

Ezeken az oldalakon található táblázatok három sorában a felső, az1999-2000-es, a középső a 2000-2001-es, az alsó az idei, 2001-2002-es bajnoki év őszi idényének teljesítményeit szemlélteti. A második oszlop a győzelem, döntetlen és vereség számát, a harmadik oszlop a gólkülönbséget, a negyedik oszlop a pontszámot, az ötödik a teljesítményt mutatja.

A fenti táblázatból kitűnik: az adott és kapott gólok száma kiegyenlítődött, ám a teljesítmény százalék jelentősen visszaesett. A védelem (Tomik Róbert, Pintér Zoltán, Morvai Tamás, Bodrogi Tamás, Barna Jenő) javult, de a támadásvezetések során kínálkozó lehetőségeknek csak egy töredékét használta ki a PVSE.

A PVSE teljesítménye tehát összességében romlott és jelentősen elmarad az alaposan megváltozott összetételű együttestől elvárható eredményességtől. Az edző személye, annak szaktudása nagyon fontos tényezője egy csapat szereplésének. Azonban valahol mégis csak a játékosok képességei döntik el a siker, avagy kudarc sorsát. Ezért aztán a PVSE együttesének a 2001-2002-es bajnoki év őszi teljesítménye, az előző bajnoki évek hasonló időszakában mutatott teljesítményekhez került viszonyításra. Ez alapján nézzük meg: hol történt előre lépés, és hol mutatkozott elmaradás.

2001-2002. bajnoki év. Őszi, hazai mérkőzések

’99

3-1-3

9-15 -6

10

48

’00

3-2-2

12-9 +3

11

52

’01

2-3-2

15-9 +6

9

40

Hazai pályán, azonos mérkőzés lejátszása mellett a pontban kifejezett teljesítmény mindkét idényhez képest csökkent. A gólkülönbségre jótékony hatással volt a Hajós elleni 8-2-es győzelemmel végződött mérkőzés. A védelem jó teljesítménnyel megismételte az egy évvel korábbi teljesítményét, míg a támadójáték három, illetve hat góllal volt jobb a tavalyi illetve tavaly előtti teljesítménynél.

2001-2002. bajnoki év. Őszi idény idegenben

’99

3-0-5

16-18 -2

9

38

’00

3-1-4

5-17 -12

10

42

’01

1-2-5

9-15 - 6

5

21

A PVSE teljesítmény visszaesése döntőrészben, az idegenben lejátszott mérkőzéseken szerzett kevesebb pontnak köszönhető. A védőjáték az előző évek szintjén áll az idén ősszel is, ám a támadójáték, a lőtt gólokat nézve jelentősen visszaesett.

2001-2002. bajnoki év. Őszi 1-5 mérkőzés

Az idei bajnokság első harmadában öröm volt a PVSE játékát nézni, csak a kapu elé ne kerültek volna a játékosok.

’99

3-1-1

12-8 +4

10

67

’00

1-2-2

5-10 –5

5

20

’01

1-3-1

7-7 +-0

6

40

A gyenge helyzet kihasználás ellenére, ebben az időszakban csak egyszer kapott ki a csapat. Bár az előző évekhez viszonyítva javult a védelem hatékonysága, ez csak arra volt jó, hogy az egy győzelem mellett háromszor döntetlennel vonuljanak le a pályáról.

2001-2002. bajnoki év. Őszi 6-10 mérkőzés

’99

2-0-3

11-12 -1

6

40

’00

2-0-3

5-11 - 6

6

40

’01

1-1-3

7-9 - 2

4

27

Az egymáshoz viszonyított őszi fordulók középső harmadában, az idei pontszám közel azonos az előző évekéhez. Ebben az idősszakban is jól látszik, hogy a védelem továbbjavított az előző évek teljesítményén, míg a támadójáték ezen az öt mérkőzésen is elmaradt a várakozástól.

2001-2002. bajnoki év. Őszi 11-15. mérkőzés

’99

1-0-4

2-13 -11

3

20

’00

3-1-1

8-3 +5

10

67

’01

1-1-3

10-8 +2

4

27

Az őszi fordulók utolsó harmadában az idei csapat csak a 10 lőtt gól miatt dicsérhető, pontszámban itt is elmaradt a lehetőségektől.

Az ügyeletes gólszerző hiányzik 

2001. december. Bácsalmáson, a 2001-2002-es megyei első osztályú bajnokságot egy alaposan megváltozott csapattal kezdték. A célkitűzésről Barákovics István akkor, így nyilatkozott: „a megváltozott összetételű együttestől azt várjuk, hogy az előző bajnoki évinél lényegesen jobb teljesítménnyel, a mezőny első felében végezzen.” Nos, a csapat bár szemre tetszetős játékot nyújtott, zömében nem a PVSE sikerével értek véget a mérkőzések. A mérleg: 3 győzelem, 5 döntetlen 7 vereség, 14 pont, 24-24-es gólkülönbség, 14. helyezés. Hazai pályán: 2 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség, 15-9-es gólkülönbség, 9 pont, idegenben 1 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség, 9-15-ös gólkülönbség, 5 pont. A 15 mérkőzésen 19 játékos kapott játéklehetőséget.

Kimondottan posztokra és jól igazoltunk, bár erősítési terveinket az anyagi lehetőségek behatárolták. Egy igazi góllövő csatárt az idén sem tudtunk a csapatba állítani. Akiktől a gólokat vártuk elmaradtak a várakozástól – értékeli az őszi teljesítményt Barákovics István edző – ennek ellenére, az ősszel egységes, stílusos, elképzelésekkel teli játékot nyújtott a csapat, többször csak a balszerencsének köszönhetően vesztettünk pontokat. Tomik Róbert (15 mérkőzésen, 8 alkalommal szerepelt a csapat legjobbjai között) kiegyensúlyozott formában őrizte a kaput. Káli Lajos (15, 5, 5 gól) a védelem biztos pontja volt és az öt büntető értékesítésével, társbérletben a csapat gólkirálya. Hozzáállásával az egyik erőssége volt a csapatnak. Morvai Tamás (10, 3, 0) hasznos, végtelenül sportszerű védőjátéka és magatartása ellenére kétszer is a kiállítás sorsára jutott. Pintér Zoltán (14, 4, 3) a lelkes, harcos játékával, a csapat motorja volt. Köves Tamás (15, 3, 0) játékából csak a gól hiányzott. Barna Jenő (14, 8, 0) emberfogóként határozott jó teljesítmény jellemzi. A támadójátékban javulnia kell még. Barna Zoltán (14, 5, 0) robbanékony, gyors, ám ezt sokszor nem a csapat hasznára kamatoztatta. Ezért csalódás a játéka, bár a jobb teljesítmény elérésében az időközben megváltozott munkaidő-beosztása nagyban hátráltatta. Nagy Albert (15, 4, 2) hasznos tagja volt a középpályás sornak, ám tőle is gólerősebb játékot vártam. Margit Csaba (7, 1, 3) technikás játék jellemzi, ám az őszi mérkőzéseken ebből nem sokat mutatott be, bár ebben sérülés is hátráltatta. Bakó Bertold (14, 0, 3) mindössze 18 éves. Teljesítményét munkahelyi gondok is befolyásolták. Rácz Ferenc (14, 3, 5) rendelkezik a csatárok erényeivel. Gyors, agresszív, ennek ellenére a gólokban elmaradt a várttól. Akarati tényezőkben edzés-látogatottságban nem lehet rá panasz, ami az egész csapatra is igaz. Bodrogi Tamás (5, 1, 0) a fiatal tehetséges játékos szereplése Morvai eltiltása után vált volna esedékessé, ám ekkor megsérült. Berényi Krisztián (14, 2, 0) érdekes felfogású, rendkívül tehetséges, de az ő játékából is a gól hiányzik. Párczen Zoltán (9, 0, 0) lát a pályán, jól irányít, de fizikálisan kellene megerősödnie. Kővári Ákos (9, 1, 1) technikás, de kényelmes focit játszott, így a góljai is elmaradtak. Csizovszky (6, 1, 0) játékára végszükség esetén került sor, akkor viszont jól teljesített. Szőnyi és Kubina Krisztián 1-1 alkalommal lépett pályára, akkor viszont jó teljesítménnyel és góllal járultak hozzá a csapat pontszerzéséhez. Előbbi az első forduló után befejezte pályafutását, utóbbi pedig az ifjúsági együttest erősíti. A tartalék kapus Jaszenovics Zoltán szintén egyszer kapott játéklehetőséget, a csatársorban.

– Hiányzik egy ügyeletes góllövő csatár és a középpályán szereplők 5-6 gólja – vélekedik az edző – Tavasszal a helyzet kihasználás arányán, a szélső játékon sokat kell javítani. Egyben kellene tartani a csapatot, ám ez nehéz lesz, mert ez az eredménytelenség a játékosokat is megviselte. A csapat és jómagam azon munkálkodunk, a tavasszal, hogy a stílus mellett a gólképességünk javuljon, talán olykor a szerencse is mellénk szegődik már… Prókai Károly Petőfi Népe

Harta végzett az élen - őszi gólkirály Szauer Tamás (Harta)

Labdarúgás. 20001. december. A Bács-Kiskun megyei első osztály 120 lejátszott bajnoki mérkőzése után kialakult a csapatok erőviszonyát kifejező őszi sorrend, amit a csapatok hibájából kifolyólag, a megyei szövetség, már ami a végleges pontszámokat illeti módosított. A Hajós csapatától 1, a Tompa együttesétől 5 pontot vont le. Az utóbbi csapatnál viszont még nem vettük figyelembe a pontlevonást, mert hasonló, vagy még több levonást szándékozott már végrehajtani a szövetség egykor, ám utólag, mint kiderült, a jogosulatlan játék ténye nem bizonyosodott be. Tompán legalább annyira profi a sportvezetés, mint amilyen amatőr ez a bajnokság, tehát okultak az előzőekből, bár akkor sem ők hibáztak. Akkor nem volt egyértelműen leírva, hogy milyen mérkőzésen lehet letölteni a három sárga lap miatt automatikusan következő, egy mérkőzésre szóló eltiltást…

Az őszi 15 fordulóban 464 gól esett, ami mérkőzésenként 3,1 gólt jelent. A 120 mérkőzésen egy akadt, amely gólnélküli döntetlennel ért véget (Bácsalmás - Nemesnádudvar), de olyan mérkőzési is csak 10 volt, amikor egy gól döntött a három pont sorsáról. Döntetlen eredmény 26 alkalommal született, hatszor 3-3-ra végződött az összecsapás. Legtöbbször, 25 alkalommal, 2-1 illetve nézőpont kérdése, 1-2 került a jegyzőkönyvbe. Több mint 30 alkalommal, a mérkőzések 27 %-án, került a labda egy mérkőzésen ötször, vagy ennél is többször a kapukba. Úgy gondolnánk, hogy a sereghajtó Hajós jóvoltából, de nem. Példaként legyen elég a Solt – Nemesnádudvar (2-7), vagy a Tompa – Nemesnádudvar (8-2) mérkőzéseket említeni. Összességében tehát a csapatok gólokban gazdag mérkőzéseket játszottak.

Az ősszel, 26 alkalommal (22%) döntetlen, 94 alkalommal (78%) győzelem illetve vereség született. Ez a tény pedig a támadószellemű focit körvonalazza, utat mutatva az eredményes szereplés egyetlen járható útját. Két szemléletes példát ennek bizonyítására: a listavezető, őszi bajnok Harta és a 14. helyen tanyázó Bácsalmás egyaránt 5-5 döntetlent ért el. Csakhogy a támadóbb szellemű játékának köszönhetően Harta statisztikájába 9 győzelem, a védőjátékra alapozó Bácsalmás rovatába 7 vereség került. Igaz, Hartán az edző Szauer Tamás, nem csak a játékosok trenírozásával, a támadójáték megszervezésével foglalatoskodik, játékosként mellesleg a bajnokság őszi gólkirálya 16 góllal.

Nos, Bácsalmáson pontosan egy ilyen kaliberű csatárról álmodik Barákovics István. Aztán van ennek az összehasonlításnak egy másik olvasata is: Ha győzelemre játszik egy csapat siker koronázhatja erőfeszítéseit, de előfordulhat, hogy nem. Ilyenkor „csak” döntetlen lesz az eredmény. A másik, a Bácsalmás esete a remek védőjátékra építő stílus. Legritkább esetben működik azonban egy védelem hibátlanul. Nincs ez másként ’Almáson sem, bár tényleg remek játékosok alkotják a hátsó alakzatot, de így fordulhat elő, hogy az öt döntetlen mellett, a kiegyenlített mezőnyjáték, olykor mezőnyfölény, a tetszetős összjáték ellenére a végeredmény iksz helyett vereségbe torkollik. Persze, tudjuk, elől hiányzik Szauer, Szalma vagy Fütyü gólképessége. Ez igaz lehet, ám a támadójáték nélkül eleve kudarcra van ítélve egy csapat. A pontszámítás miatt, meg egyébként sem jövedelmező döntetlenre játszani, ha nincs mellette megfelelő számú győzelem.

Itt van például Solt esete, amely csapat Freppán György, egy személyben edző és játékos vezérletével, majd ugyanannyi vereséget halmozott fel, mint a Bácsalmás, ám a már említett nem kifizetődő döntetlenek helyett 9 alkalommal győztesen vonult le a pályáról. A Solt a harmadik, Bácsalmás a 14. helyen várja a tavaszi folytatást… Ja. A Bácsalmás – Solt mérkőzésen sokáig gólnélküli döntetlenre állt a mérkőzés, de a Solt próbálkozott lankadatlanul. Nem sokkal a mérkőzés vége előtt, Freppán György becserélte Stojánovicsot, aki végzett egy próbalövést a rekettyésbe, majd második kísérlete nyomán 18 méterről a bal felső sarokban landolt a labda. Ami a lényeg a szerencsés cserén túl, hogy a gól után sem álltak be védekezni. Nyertek 1-0-ra, mert a legjobb védelem a támadás… Prókai Károly

Bácsalmás – Kerekegyháza 3-2 (2-1) 2002. március 24. Bácsalmás, 100 néző. Vezette: Ártim, Kara, Takács. Bácsalmás: Tomik – Párczen (Balogh 46’), Bodrogi, Berényi, Morvai, Barna, Goretich, Nagy, Rácz (Molnár M. 85.’), Köves, Kővári. Edző: Barákovics István. Kerekegyháza: Fekete – Duzmath, Kulmann R., Sándor, Kulmann A., Kecskeméti, Gazdag, Nagy, Hugyecz, Máté, Gogolák. Edző: Máté Attila.

Gólszerzők: Berényi 2, Rácz illetve Hugyecz. Kitűnt: Bodrogi, Berényi Köves, Nagy illetve Fekete, Gazdag, Hugyecz. Sárga lap: Barna illetve Duzmath, Sándor. Kiállítás: Máté. Ifjúsági mérkőzés: Bácsalmás – Kerekegyháza 0-4

Bácsalmáson, a helyszínen több mint ezer néző, a televíziónak köszönhetően százezrek láthatták a „forduló gólját”. Ezt a 10. számú országgyűlési képviselő választási körzet válogatottja – Parlamenti válogatott mérkőzésen (eredmény: 3-2) maga a Miniszterelnök érte el. Orbán Viktor a kaputól 40-45 méterre megítélt szabadrúgásból a kapu jobb oldalába vágta a labdát, szombaton – na jó, az erős hátszéltől támogatva. Ami az eredményt illeti vasárnap sem történt másképpen. A hazai csapat hasonló különbséggel diadalmaskodott, ám pusztán már csak száz néző árválkodott a lelátón és volt tanúja Berényi Krisztiánék tavaszi első győzelmének.

A hideg, szeles időben lejátszott mérkőzésen a PVSE játszott fölényben, ám ez csak a 25. percben érett góllá. Bodrogi, Párczen akció végén Berényi öt méterről középen a léc alá vágta a labdát. 1-0.  Öt perc múlva egy ártatlan hazaadás végén Tomik, hozta helyzetbe Hugyeczet, akinek nem okozott nehézséget az egyenlítés. 1-1.

A 42. percben Duzmath sárgalapos szereléssel akadályozott meg egy ígéretes hazai támadást a jobb szélen. A szabadrúgásból Nagy ívelte a kapu elé a labdát, és a jó ütemben berobbanó Berényi öt méterről a kapu jobb oldalába fejelte: 2-1.

A 68. percben Hugyecz ismét egyenlített: a baloldali szabadrúgásból kapu elé ívelt labdát fejjel a jobb felső sarokba juttatta. 2-2. A 78. percben Nagy néhány csel után Ráczhoz passzolta a labdát, bár az egy védőn megpattant, ez nem zavarta a szemfüles Ráczot abban, hogy a kapuba helyezze a vezető, egyben a PVSE győzelmét jelentő gólt: 3-2. Nem sokkal a mérkőzés vége előtt Sándor sárgalapos szerelését követően Máté tett fel ezzel kapcsolatban kérdést (?) Ártim játékvezetőnek. Egy piros lap képében, a válasz sem késlekedett, és mehetett zuhanyozni.

Bácsalmás – Soltvadkert 2-1 (2-0) 2002. március 31. Bácsalmás, 400 néző. Vezette: Horváth, Patyi, Hegedűs. Bácsalmás: Tomik – Párczen, Bodrogi, Berényi, Morvai, Barna, Goretich, Nagy, Rácz (Balogh 53’), Köves, Kővári. Edző: Barákovics István. Soltvadkert: Hatvanyi – Galántai, Schiszler, Gillich, Eiler Z., Marton, Rumán, Mészáros, Font (Eperjesi), Eiler L. (Gusztos, Varga). Edző: Marton István.

Gólszerzők: Párczen, Berényi illetve Rumán. Kitűnt: Párczen, Bodrogi, Morvai, Barna, Köves, Nagy illetve Hatvanyi, Rumán. Sárga lap: Morvai. Ifjúsági eredmény: Bácsalmás – Soltvadkert 0-1.

A mérkőzés krónikája: Kellemes tavaszi napsütésben, szép számú néző előtt lejátszott jó iramú mérkőzésen az első félidő 40. percéig a kapura veszélytelen hazai fölény alakult ki. Ekkor Goretich a felezővonalról, a védők vonalában helyezkedő Párczen elé varázsolta a labdát, majd Párczen egy pattanás után lehulló labdát kapásból a jobb felső sarokba bombázta: 1-0.

A 43. percben Goretich került a védők mögé a baloldalon. Beadását Galántai fejelte ki a kapu előteréből, ám a labda Berényihez került, aki a jobb alsó sarokba helyezte: 2-0. A szünet után a vendégek kerültek enyhe mezőnyfölénybe, a szépítő góljukhoz mégis Tomik „segítsége” kellett.

A 66. percben, a hazai védők mögé ívelt labdára Tomik futott ki a 16-os vonaláig, hogy ártalmatlanná tegye, ám a szemfüles Rumán megelőzte, majd a kapus és egy visszafutó védő mellett a bal alsó sarokba helyezte a szépítő gólt: 2-1. A félidő nagy részében védekezésre kényszerülő hazai együttes, a gyors kontráit követően kétszer is növelhette volna előnyét, amikor előbb Balogh, majd Köves, egyedül vezethette a labdát a kapusra. Ám az akciók mindkétszer Hatvanyi sikerével zárultak. A kitűnő játékvezetés mellett lejátszott mérkőzésen, igazságos eredmény született.

Bácsalmás – Tiszaalpár 1-2 (0-0) 2002. április. Bácsalmás, 200 néző. Vezette: ifj. Berger, Apró, Forgács. Bácsalmás: Tomik – Párczen, Morvai, Szemán (Molnár Márió), Goretich, Barna, Kővári, Nagy, Köves, Berényi, Rácz. Edző: Barákovics István. Tiszaalpár: Hekkel – Forgó, Szabados, Márton, Kovács F. (Kovács J.), Bíró, Tar, Kása, Rozmán (Dudás), Ruzsinszky, Sinkó (Tóth).  Gólszerzők: Köves illetve Ruzsinszky, Rozmán. Kitűnt: Barna, Nagy, Köves illetve Hekkel, Márton, Forgó, Szabados, Kása. Sárga lap: Tomik illetve Bíró, Szabados, Márton. Ifjúsági eredmény: Bácsalmás – Tiszaalpár 3-3.

Az első félidőben néhány szöglet jelezte a hazai csapat fölényét. A második félidőben a kapujához szögezte ellenfelét a hazai együttes, ám jó ütemű ellentámadásai révén a vendégek rúgták a gólokat.

Az 53. percben egy hazai kirúgást követően, Rácztól az ellenfélhez került a labda. A gyors jobb oldali szélső elfutás után kapu elé ívelt labdát, Ruzsinszky 7 méterről kapásból a jobb alsó sarokba vágta: 0-1.

A 75. percben, egyenlített a PVSE. Párczen, jobb oldali szögletből beívelt labdáját, Köves fejjel, a bal alsó sarokba csúsztatta: 1-1. A 85. percben Rozmán kapott remek indítást, aki lefutotta a védőket, majd Tomikot is kicselezve az üres kapu közepébe helyezte a labdát: 1-2. A 89. percben a csereként pályára lépő Molnár Márió varázsolhatta volna a kiváló formában védő Hekkel kapujába a hazai együttes egyenlítő gólját, ám lövését követően a labda a kapu bal oldali vinklijéről a mezőnybe vágódott.

Bácsalmás – Szakmár 3-3 (2-0) 2002. május. Bácsalmás, 100 néző. Vezette: Suba, Pocsai, Tóth. Bácsalmás: Tomik – Pintér, Morvai, Goretich, Barna, Szemán (Balogh), Nagy, Köves, Párczen, Berényi, Kővári. Edző: Barákovics István. Szakmár: Filus – Bakó, Aradi, Mácsai, Csekei (Ferencz)) Tóth D., Dobler (Tóth Z.), Únyi, Pesti, Perity, András. Edző: ? Gólszerzők: Nagy 2 (elsőt 11-esből), Berényi illetve Perity 2, Pesti. Kitűnt: Tomik, Goretich, Nagy, Kővári illetve Pesti, Perity, András. Sárga lap: Dobler, Tóth Z. Ifjúsági mérkőzés: Bácsalmás – Szakmár 3-1.

A mérkőzés krónikája: a szemerkélő esőben lejátszott mérkőzés elején a szakmári csapat játszott fölényben és csak Tomik néhány bravúros védésének köszönhető, hogy a vendégek kezdeti rohamait a PVSE megúszta gól nélkül. A 24. percben egy gyors ellentámadás során Szemán szöktette remek labdával Kővárit, akit a védők a 16-oson belül csak szabálytalanul tudtak szerelni. A bűntetőből Nagy a jobbra vetődő kapus helyére, a kapu közepébe lőtte a labdát: 1-0.

A 42. percben egy ártatlannak tűnő hazaadás után, a vizes labda kicsúszott Filus kezéből és a szemfüles Nagy az üres kapuba helyezte: 2-0. A szünet után a hazai csapat kétgólos előnye birtokában, érthetetlenül, ismét átengedte a kezdeményezést a vendégeknek. 58. perc. A kapu előtt tömörülő hazai játékosok között, üresen maradt Tóth Zoltán, a felső lécre lőtte a labdát, majd a mezőnybe visszavágódó játékszert Perity helyezte a kapu jobb alsó sarkába: 2-1.

75. perc. Bakó baloldalról ívelte kapu elé a labdát és a jó ütemben érkező Perity 5 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtte: 2-2. A lendületben lévő Szakmár a 89. percben megszerezte a vezetést. Tomik kapujától 25 méterre Tóth Zoltán végezhetett el szabadrúgást, középről. A jól eltalált lövése után a labda a felső lécről vágódott vissza a mezőnybe, ám pontosan Pesti elé, aki a jobb alsó sarokba lőtte: 2-3. Már mindenki elkönyvelte a Szakmár győzelmét, ám a hazai csapat egy huszáros támadás vezetés végén szögletet harcolt ki. Párczen jobbról ívelte kapu elé a labdát, és Berényi a kapu bal oldalába bombázta: 3-3. A sáros mély talajú pályán a látottak alapján igazságos eredmény született.

Bácsalmás – Akasztó 3-2 (2-0) 2002. május. Bácsalmás, 300 néző. Vezette. Nagy, Horváth, Serdűlt. Bácsalmás: Tomik – Pintér (Nagy 56.’), Bodrogi, Morvai, Goretich, Szemán, Barna, Köves, Párczen, Berényi, Kővári. Edző: Barákovics István. Akasztó: Markó – Klajkó, Újvári, Kertész, Sárközi A., Meggyes, Hambalkó, Sárközi J., Sándor, Supka, Agócs. Edző: Agócs Zoltán. Gólszerzők: Berényi, Morvai, Kővári (11-esből) illetve Sárközi A. (11esből), Meggyes. Kitűntek: Goretich, Párczen, Berényi illetve Kertész, Sárközi A., Meggyes. Sárga lap: Agócs. Ifjúsági mérkőzés: Bácsalmás – Akasztó 3-4.

A mérkőzés krónikája: Az, hogy melyik csapat küzd a bajnoki címért, illetve melyik a kiesés elkerüléséért, az csak a mérkőzés utolsó 20 percében derült ki. Addig a hazai csapat játszott szemre is tetszetős mezőnyfölényben, amit a hazai közönség többször honorált régen hallott tapssal.

Az 5. percben egy gyors támadásvezetés során, Köves, Kővári, Berényi összjáték végén, Berényi révén kötött ki a labda Markó kapujában: 1-0. A 22. percben Kővári jobb oldali szögletét Bodrogi a felső lécre fejelte, majd a lehulló labdát Morvai fejelte az akasztói kapuba: 2-0.

Az első félidő további részében a vendégek is bátrabban kitámadtak, ám próbálkozásaik elhaltak a jól záró hazai védelmen. Szembetűnő volt, hogy Sándor sérüléssel bajlódott, ám a vendégek edzője ennek ellenére nem cserélte le. Mint kiderült, a kispadon sem ült bevethető játékos. A második félidőt már Sándor nélkül, azaz emberhátrányban játszották végig, ami nem látszott meg a játékukon, bár az 53. percben a PVSE növelte előnyét. Pintér cselezgetett a 16-oson belül, amikor a védők akasztották. A büntetőt Kővári laposan, a balalsó sarokba helyezte: 3-0.

A 70. percben Sárközi A. szerezett meg egy átadást, és egyedül törhetett kapura, és Tomik csak szabálytalanul tudta megszerezni a labdát. A büntetőt Sárközi A. a balra vetődő Tomik helyén, középen helyezte a kapuba: 3-1. A 84. percben egy gyors jobboldali támadásvezetés végén, a beadásból Meggyesi a kapu jobb alsó sarkába helyezte a labdát: 3-2. A játék hevében végig sportszerű küzdelem zajlott a pályán. Az egyetlen sárgalapos akciót Agócs sporttárs mutatta be, amikor látványos mozdulattal, kézzel lehúzott egy hazai indítást...

Bácsalmás – Kiskunmajsa 3-4 (2-0) Bácsalmás, 200 néző. Vezette: Berger, Kondász, Lengyel. Bácsalmás: Tomik – Pintér, Bodrogi, Morvai, Goretich, Barna, Nagy, Párczen (Szemán), Köves, Kővári, Berényi. Edző: Barákovics István. Kiskunmajsa: Mindák – Andricz, Fekete Zs., Pócsik, Fekete I., Újfalusy, Bús (Pap), Beke, Verba, Török, Szikora. Edző: Tellinger Vilmos. Gólszerzők: Nagy 2 (1, 11-esből), Pintér illetve Fekete Zs 2, Verba, Török. Kitűntek: Pintér, Barna, Kővári illetve Mindák, Fekete Zs., Pócsik, Beke. Sárga lap: Pintér, Barna illetve Verba. Kiállítás: Bodrogi (38. perc) illetve Fekete Zsolt (90. perc) Ifjúsági eredmény: Bácsalmás – Kiskunmajsa 3-3.

Krónika: A hazai együttes számára úgy kezdődött a mérkőzés, mint a mesében. A 9. percben Nagy Albert jobb oldalról, 20 méterről elvégzett szabadrúgása egy védőn megcsúszva vágódott a bal felső sarokba: 1-0. Két perc múlva, Pintér cselezte ki a teljes majsai védelmet, majd a tehetetlen Mindák mellett a kapu közepébe gurította a labdát: 2-0!

A huszáros PVSE kezdést követően a vendégek is nagyobb sebességre kapcsoltak, ám gólhelyzetig nem jutottak el. Nem így a PVSE, amely gyors kontrákból előbb Kővári majd Berényi révén növelhette volna az előnyt, amikor egyedül törhettek kapura, ám Mindák hárított. A nézők között helyet foglaló bennfentes vendégszurkolók „dörzsölgették” a kezüket, hogy már csak két gólt kell kapniuk ahhoz, hogy az előttük álló csapatok estleges „mesterkedése” ellenére se kerüljön a ’Majsa a mezőny élére. Az „örömbe” némi ürömként a mérkőzés 40. percében Berger játékvezető borzolta a kedélyeket, hisz a Nagy Albertbe belerúgó Verbának csak sárga lapot adott, míg a Verbán elégtételt vevő Bodroginak pirosat mutatott fel, azaz emberhátrányba került a hazai csapat. A szünetben kiderült, hogy a Szakmár Hartán, Solt pedig Jánoshalmán nem jelent meg a mérkőzés időpontjában. Így viszont már akár a Majsa is győzhet, nem fenyegeti az első helyezés „réme” jelszóval vetették magukat a játékba. A második félidő elején, nem egészen tíz perc alatt Fekete Zsolt két góljával egyenlítettek: 2-2.

A tíz emberrel játszó PVSE sem adta fel a reményt és bátran támadott, amikor a 62. percben Pintért akasztották a védők a 16-oson belül. A bűntetőt Nagy Albert a jobb alsó sarokba lőtte: 3-2! A hajrában viszont ismét majsai percek következtek: a 75. percben Verba fejesével egyenlítettek (3-3), majd a 87. percben Török fejesével a győzelmet is kiharcolták: 3-4.

További eredmények: Hetényegyháza – Akasztó 2-0! Dusnok – Mélykút 2-1. Harta – Szakmár elmaradt! Tiszaalpár – Hajós 5-3. Soltvadkert – Nemesnádudvar 1-3. Jánoshalma – Solt elmaradt! Kerekegyháza – Tompa 2-1.

Nyolcadik helyről, a vonal alá!

Bácsalmás megyei első osztályban szereplő labdarúgó csapata a 2001-2002-es bajnoki év végén megközelítőleg a 14. helyen végzett. Azonban a tavaszi bajnoki fordulókon tapasztalt sportszerűtlen esetek következményeként hozott fegyelmi döntések nyomán, a Harta, a Solt, és a Szakmár eredményeinek törlésével, a PVSE a 8. helyre „ugrott”.

Barákovics István edző a bajnokságot követően ekkor, a körülményekhez képest, elfogadhatónak értékelte a csapat teljesítményét. A Bácsalmásról távozó edző és néhány légiós játékos közreműködésével elért eredmény azonban Pünkösdi királyságnak bizonyult. Egy újabb határozatnak köszönhetően, mely szerint a renitens csapatok fellebbezésének helyt adtak, és azok ismét elfoglalhatták a pályán „kiharcolt” helyüket. Azt gondolhatnánk, hogy a vétlen Bácsalmás is a pályán elért helyére kerül, a vonal fölé, de nem ez történt. A szövetség újabb döntése szerint visszafogadtak három olyan csapatot a megyei bajnokságba, akik bár nem estek ki, de drágának találták a magasabb osztályban a szereplést, mondván: nincs pénzük! Így történhetett meg, hogy a nyolcadik helyről a tizenhetedik helyre „esett” vissza a vétlen Bácsalmás! Így fordulhatott elő, hogy a PVSE együttese Zsivanov Ferenccel, az új szakvezetővel, a következő bajnoki évben már csak a megyei második osztályban szerepelhet.

De milyen is volt az a teljesítmény a tavasszal, amelyre az edző azt mondja: elfogadható, a csapatok érdekeit, a sportszerűséget szem előtt tartó szövetség azt mondja, nem az!

- Kovács István tragikus halála után, a vezetőség, az anyagi és szervezeti hiányosságok miatt, nehéz körülmények között kezdtük meg a felkészülést a tavaszi szezonra. Öt játékos – Káli Lajos, Margit Csaba, Barna Zoltán, Bakó Bertold, Czizovszky Gábor – távozott. A vezetőség, amely Tenyér Istvánnal volt egyenlő, két játékos leigazolását tervezte, amelyből Balog Bálint került hozzánk, majd később Goretich Krisztián. A felkészülési mérkőzéseinken majdnem mindig 2-3 kölcsön játékossal kellett pályára lépnünk. Ennek ellenére a munkát elvégeztük, a lehetőségeinkhez mérten jó színvonalon. Az eredményes szereplés kényszere mellett a fiatalok beépítését is meg kellett oldani. Ez végül is jól sikerült. A fiatalok jól ötvöződtek az „öregekkel”, legfőképpen jó közösség alakult ki a csapaton belül. Sokat fejlődött Bodrogi Tamás, Párczen Zoltán, Szemán Attila, Berényi Krisztián, Varga Zoltán, Szabó Zsolt. Az idősebb generáció tagjai közül kiemelésre méltó Köves Tamás, Pintér Zoltán, Tomik Róbert, Goretich Krisztián, Nagy Albert, Kővári Ákos és Morvai Tamás teljesítménye. Előbbieknek köszönhető, hogy eredményes tavaszt zárhattunk. Az őszi 14 pont mellé, tavasszal 20 pontot gyűjtöttünk. Gólkülönbségünk: 48-44. Legjobb góllövőink: Berényi, Nagy, Rácz 8-8 gól. Kővári, Pintér 3-3 gól.

Folyt.Köv.

 

A mappában található képek előnézete BSC 1913-PVSE 2013. BSC IX. évtizede: 1993-2003.